Egy színinövendék halálára

          Kertész Attila. Neve aligha mond bármit is az olvasónak. Harmadéves főiskolás lévén talán a szakmai közönség sem tartotta számon. Épp csak ismerkedhettünk vonásaival, színészi alkatával, képességeivel. A szerepek, amelyeket maga mögött hagyott, itt pár sorban elférnek. Láttam kedvesen jámbor őrmesternek a Thália Színház Gyalog a holdsugáron előadásában, a Szeget szeggel Angelójaként egy Shakespeare-vizsgán, s Kafka: A per Josef K.-ja az utolsó a listán.

          Vajon mire vitte volna?

          Úgy tűnt, jövője lesz, pedig múltja volt. El is játszotta – egy rendezői vizsgaprodukcióban, Mrozek Emigránsokjának AA szerepében. Benne feszült ez a figura. Önmagából építgethette, ki Romániából jött Magyarországra, hogy színész lehessen. Sokat tett fel erre a pályára. És persze AA volt – töprengő, helyét kereső értelmiségi. Mondják: még nem cinikus, de már hitecsorbult. Nem ismertem, csak láttam vékony csontú, okos szemű fiúként a színpadon. Törékeny testéhez törékeny lelket képzelek.

          De ki vigyázza ma a törékeny lelkeket?

Hirtelen abbahagyott pályát, életet, még mielőtt igazán belekezdett volna. Feladta, színészként talán tehetségesen, színészléthez talán tehetségtelenül. Színház? Játék? Körülnézek, élet halálra megy. Évről évre szomorúbb és ijedtebb vagyok.

(stuber)