Stuber Andrea

Kutyaszív

Bulgakov: Kutyaszív

Katona József Színház

riport

Szovjetunió, 1989.IX.

 

Kutyaszív

 

Rózsaszín abrosszal letakart asztal fölött vacsorázik Preobrazsanszkij professzor (Vajda László) és háza népe: Zina (Bertalan Ági f.h.) és Bormental (Máté Gábor). A professzor monológja következne arról, hogy 1917-ben egy napon a Kalabuhov-házban ellopták a kalucsnikat a kalucsnitartóból, amit azóta lakattal kell őrizni. Hamarosan nyoma veszett a lépcsőházi szőnyegnek, a lámpák egy idő óta folyton kialusznak, s már a gőzfűtés is akadozik. Arról szól a nagy tudású orvos, hogy a kultúra nem lesz egyik napról a másikra az emberek sajátja, s ilyen körülmények között mi várható a kialakulóban lévő rendszertől. Erről szólna, de a színész ezúttal nem foghat bele a professzor – illetve Mihail Bulgakov – jövőbe látó beszédébe, mert Gothár Péter közbeszól: ugorjunk! Térjünk át a következő, többszereplős, cselekményesebb jelenetre! Vajda László méltatlankodva dörmög egy kicsit: el kellene már próbálni ezt a fontos szöveget! Azután megadóan megy tovább: tudja ő is, szorít az idő. Kilenc nap van csak hátra a premierig: Bulgakov Kutyaszív című művének bemutatójáig.

Az időről beszél Gothár Péter is, aki a Katona József Színház hívására vendégként rendezi az előadást. Elmondja, hogy míg a regény indexen volt a Szovjetunióban s itthon is csak szamizdatban létezett, a bemutatásáról szó sem lehetett. Pedig a Kutyaszívet akkor kellett volna eljátszani, amikor Bulgakov megírta, s attól kezdve egyfolytában, újra és újra műsorra tűzni. Hiszen ma is mindenki arról beszél: már AKKOR lehetett tudni, mi lesz így ebből az egészből. A Kutyaszív annyiból érdekes mégis, hogy ilyen mély iróniával és humorral, ennyire tisztán és tömören talán senki sem vetítette előre a sorsunkat.

Közben a színpadon Balkay Géza bámulatos fizikai erőnléttel próbálja a kutyát. Sündörög, ólálkodik, száguldozik, ha kell. Egy felvonáson át éli a kutyalétet, hogy azután a professzor műtéti beavatkozását követően dolgozó, elvtárs, az uralkodó osztály tagja váljék belőle. Ijesztő perspektíva.

Gothár Péter elhárítja a politizálásra, aktuálisságra, konjunktúrára vonatkozó kérdéseimet. Azt mondja, ő soha ennél kevésbé és direktebben nem politizált. Húsz éve csinálja ugyanazt: próbálja megkerülni a kimondhatóval a kimondhatatlant. Arra törekedett mindig, hogy a dolgok elhangozhassanak anélkül, hogy bármilyen szűrőn fennakadjanak. Ma többet lehet, mint akár két évvel ezelőtt: sokat változott az elfogadás és a befogadás rendje. Játszani lehet azt, amit korábban nem, a közönség pedig nem sziszeg és tiltakozik, hanem boldogan vagy szomorúan nevet. S a rendező örül ennek, mert úgy gondolja, hatással volt erre az átalakulásra, tehát nem dolgozott hiába az elmúlt két évtizedben.

Nincs sok idő, ideg és türelem a beszélgetésre, Gothár kisvártatva folytatja a próbát. A bemutató hetében a társulat éjjel-nappal a Kutyaszívet próbálja. Hétfőn még kérdéses, hogy a hátralévő öt nap elég-e a produkció teljes elkészültéhez.

A feszített iramú finis meghozta az eredményt: pénteken este felgördült a függöny, s a színpadon megelevenedett a Kutyaszív. Határozott szellemiséggel, sötét képi világgal, erős atmoszférával és véres humorral. A közönség igazi színházat kapott. Hátperces tapssal köszönte meg a bemutató estéjén.

Stuber Andrea