Stuber Andrea

Hit, remény, tehetség

Büchner: Leonce és Léna

Budapesti Kamaraszínház

Esti Hírlap, 1991. I. 24.

 

Hit, remény, tehetség

 

          Ül két szép és érzékeny ember a színen elkeseredetten, csalódottan, a sors által csúnyán becsapva. Eleve elrendeltetettségüket próbálták kijátszani, uralkodói kényszerházasság elől menekültek. Lázadva indultak el boldogságot keresni, szabad akaratból társat választani. Szerelemben összeszövetkeztek, és akkor kiderül, hogy az uralkodói érdekek is ugyanezt diktálták. Egymás elől menekültek, s véletlenül éppen egymás karjában kötöttek ki. Most ülnek kiábrándultan, kifosztottan, bánatosan. Kétségbeesésükben közelebb húzódnak egymáshoz, s a fiú cinkosan megkérdi a lánytól: Építsünk színházat? S e gondolatban vigaszt és reményt találnak. A lány végre újra mosolyog, szeme csillog.

 

*   *

Nem mintha a szerző, Georg Büchner egészen így gondolta volna e különös vígjáték végét. Ez a hihetetlen fiatalember – aki huszonhárom évesen az orvostudományok doktora, egyetemi tanár, elmélyült filozófus, továbbá üldözött forradalmár volt, huszonnégy évesen pedig már nem élt – olyan drámairodalmi életművet hagyott hátra, amellyel messze megelőzte korát, a XIX. század elejét. Modernségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Leonce és Léna című remekművéből 1991 telén friss szellemű, erőteljes, hatásos előadás született, amellyel az Asbóth utcai Kisszínpad Budapesti Kamaraszínházként nyithatott kaput.

Soha ennél ígéretesebb színháznyitást! Bár a Budapesti Kamaraszínház (a volt Népszínház és Józsefvárosi Színház) vezetői alighanem maguk is meglepődtek ezen az élményt jelentő, vigaszt nyújtó, a színházba vetett hitet és reményt megerősítő produkción. Hiszen az érdem csak annyiban az övék, hogy teret adtak a vállalkozásnak. A meglepetést Eszenyi Enikő szerezte. Meglepetést meglepetésre halmozott. Kezdve ott, hogy sikeres és agyonfoglalkoztatott színésznő létére rendezésbe fogott. Folytatva azzal, hogy nem önműködő, bombabiztos, színész- és közönségsimogató darabocskát választott. Azután csapatot szervezett, támogatókra és segítőkre lelt, pénzt kunyerált. Befejezte azzal, hogy a stiláris érzékenység és a képi fantázia erényét felmutatva, markáns és tehetséges produkciót hozott létre.

 

*   *

     Az előadás dermesztően nagyszerű képébe (díszlet: Erkel László, jelmez: Barta Andrea) pontosan helyezett színészekből Eszenyi remekléseket hívott elő. Kaszás Attila új hangon, eddig nem ismert modorban, lenyűgöző szemtelenséggel és szívfájdító dekadenciával formálja meg Leonce herceget. Pap Vera teljes odaadással, nagy lélekkel, árnyaltan alakítja Lénát. Szarvas József szívet melengetően zsiványkodik a „Balga-szerepben”. Eszenyi erős színészvezetését jelzi, hogy a csapat egységet mutat: Madaras József, Cs. Németh Lajos, Holl István, Hacser Józsa, Soós Lajos játéka jól illeszkedik a főszereplőkéhez.

          Ül az ember két óra boldogságkereső kavalkád után, nézi a két boldogtalant. A kérdés hallatán legszívesebben odakiáltana nekik: Hát persze hogy építsetek színházat!

Stuber Andrea