Színházi levél

Költészeti krimi

          A debreceni Csokonai Színházról nem állítható, hogy az érdeklődés homlokterében áll. (Nem ott áll, hanem Debrecenben.) Tény, hogy a cívis város színháza az utóbbi években ritkán keltett országos figyelmet a produkcióival. Tavaly azonban sikerült: Parti Nagy Lajos Ibusár című művének bemutatója meghozta a hírt, babért, szakmai elismerést a debreceniek számára. Nem csoda, ha idén szívesen újráztak volna, ismét egy mai magyar szerző vadonatúj darabjával. Felkértek hát egy jó tollú, szép szavú költőt-írót-novellistát, írjon nekik valamit.

          A továbbiakat szinte látom magam előtt. Elképzelem Darvasi Lászlót – ha úgy tetszik: Szív Ernőt –, amint nekiül megoldani a feladatot: olyan darabot alkotni, mely megfelel az önmagával szembeni elvárásoknak és a színház igényeinek is. Gondolom, finoman figyelmeztették, hogy a produkciót a stúdiószínházba tervezik, ahol ugye nincs túl sok hely, tehát nagy, drága díszletben és tömérdek szereplőben gondolkodni felesleges. Gyengéden célozhattak arra is, hogy nem ártana populáris műfajjal – mondjuk krimivel – csalogatni befelé a közönséget. Jó, legyen – bólinthatott megadóan a leendő színpadi szerző, s hozzásóhajtotta magában: de hát én mégis poéta vagyok! Azután eszmei laboratóriumába vonult, és előállította a különös vegyületet: a Vizsgálat a rózsák ügyében című bűnügyi legendát hét képben. Lehetetlen hibridet alkotott: lírai krimit. Költői játékot, amelyben átlagos bűnösök és átlagos bűnüldözők mintha szabadversciklust mondanának fel könyv nélkül.

          A darab valahol, valamikor, egy kisváros fogdájában játszódik. Itt őrzik a fiút, aki mélyen megbotránkoztatta a lakosságot: lehányta a helybéliek büszkeségét, a templom falára festett rózsákat. A vizsgálóbiztos empatikus közreműködésével feltárul előttünk a Fiú múltja: kapcsolata a festőnővel, akinek modellt állt. Ha többet mondanék, az már poéngyilkossági ügy volna.

          A rendező Pinczés István külön utat jelölt ki az előadás számára. Pinczés nem nagyon mutat vonzódást a darab poézise iránt, ám a krimiszerű izgalmakat és feszültségeket sem erőlteti. Viszont atmoszférát teremt: erőset, nyomasztót, lélekszagút. Fáradt, sötét misztikumba vonja a lassú, ködös, nehezen tisztuló történetet. S nem eredménytelenül ügyködik: a játék leköti, a hangulat megérinti a nézőket. Főként mert érdekesek a színészek, s színpadon érdekesnek lenni nem kis érdem. Bertók Lajos (Fiú) szívhez szóló hangjával, kifejező tekintetével, láthatóan dolgozó agytekervényeivel drámai belső monológokat sejtet, sorsot sugall. Aurája van intellektuális partnerének is, Horányi László Nyomozójának. Majzik Edit a Festőnő halovány szerepét tehetségesen burkolja balladai homályba, s tenyeres-talpas rendőrként virul Tóth Zoltán és Garay Nagy Tamás. Nézni való gárda.

Stuber Andrea