A Madách Színház lassan
elmondhatja magáról, hogy házi szerzője Bernard Slade, a nagysikerű amerikai
vígjátékíró. A férfi, akit szeretek világpremierje után most megvették a
körútiak azt a munkát is Slade-től, amelyet öt évig nem tudott eladni sehol. S
több hónapos kemény próbaidőszak, majd az ismert drámai bonyodalom után hősiesen
színre került a mű: Bernard Slade és Stan Daniels zenés komédiája, a Jövőre
veled, újra. S leszögezhetjük; ha a budapesti ősbemutatót követően esetleg a
világ más városaiban is műsorra tűznék, akkor a Madách Színház előadása —
kiállítását, látványosságát és munkabefektetését tekintve — állná a versenyt
akár egy New York-i, akár egy londoni premierrel. De nem volna meglepő, ha nem
tűznék műsorra. Mert a mű csöppet sem kívánkozik nagy, zenés színpadra.
Aki ismeri a musical
alapjául szolgáló vígjátékot a Madách Kamara sikerszériájából, tudhatja, hogy a
Jövőre, veled, ugyanitt intim, kamara jellegű, egyhelyszínes, kétszereplős
komédia.
Körülbelül annyira alkalmas
nagy musicalnek, mint a Godotra várva egy népstadionbeli bemutatóra. Méreteinek
növelésével elveszti bensőségességét, a zene lelassítja és elnyújtja a
cselekményét, a betétszámok megtörik a ritmusát és apasztják a humorát. (Ami
ugyanis prózai dialógusként flott, pergő és szellemes, az dalban előadva
mesterkélt, nehézkes és színészileg bajosan poentírozható.) Szirtes Tamás
rendező mindenesetre kemény és nem hiábavaló erőfeszítéseket tett, hogy a kis
bohóságot egyenesen zenés revüvé fejlessze. Kiváló partnere ebben Götz Béla
díszlettervező, aki csodákat tesz egy szállodai szobában. (A határ a csillagos
ég: oldalt és felül.) A leguniverzálisabb darab az ágy: beszél, énekel és hat
párt vet ki magából, akik tánckarként és koreografált díszletezőként
hasznosulnak. (Csak a szaladó harisnyákat tudnám feledni!)
A két főszereplő Udvaros
Dorottya és Hirtling István — lenne. Ha nem nyomná el őket a revü, ha nem
árnyékolná őket a csillogás. Ötpercenként rájuk csördít a zenekar és beléjük
táncolnak a párok. A produkció vesztesének Udvarost tartom, nemcsak azért, mert
először nem léphetett fel, hanem amiatt is, hogy azóta viszont igen. Kétszer
másfél órán át énekelhet és táncolhat, de ez utóbbi most aligha esik jól neki.
Játszania nemigen adatik, legfeljebb a második részben, ahol Szirtes már lazít
egy kicsit. A végén a közönség tapsol, majd kijőve vonja a vállát. Engem eléggé
lehangolt az egész. Eszembe juttatta Básti Julit is a Cabaret-val. Az a
benyomásom, hogy a Madách Színház megint lépre csalt egy nagy színésznőt.