Kerti kettős

Dario Niccodemi: Hajnalban, délben, este (Óbudai Társaskör)

Rendező: Balázs Péter

Szereplők: Kováts Adél, Stohl András

Az Óbudai Társaskör költségtakarékos színház: díszlettervezőre szinte egyáltalán nincs szüksége. Az egyszerű vonalú házikótömbbel körülölelt kis udvar önmagában is kész díszlet. Andalító hely: lombok, csivitelő madarak, borostyán borította falak, csobogó kút, meghitt kerti pad, természetes ódonság. Szerényen, némán, odaadóan felkínálkozó színtér egy kellemes, nyári vígjátékhoz.

Idén a Hajnalban, délben, este című kétszemélyes színdarabot fogadta be a kert. Dario Niccodemi avíttas, romantikus, cukorfalat komédiáját, melyben egy fiú meg egy lány összejön, összevész, összejön. (Ebben a sorrendben, három felvonásban.) Mondanom sem kell, a mű nem különösebben eredeti, nem pulzusgyorsítóan izgalmas és a humorából is legfeljebb néhány szelíd mosolyra futja. De annyi mindenesetre kitelik Niccodemitől, hogy két, szeretnivaló színész szeretnivaló produkciót fabrikáljon a munkájából.

Az Óbudai Társaskörben Kováts Adél és Stohl András társult a darab előadására, Balázs Péter vezényletével. (Balázs Péter színművészről ez idáig még nem lehetett eldönteni, hogy rendezőnek is tekinthető-e, s érdekes módon máris ismétli önmagát rendezőként. Tudniillik egyszer már színre vitte a Hajnalban, délben, estét, nevezetesen Eszenyi Enikővel és Kaszás Attilával.) Kováts Adél és Stohl András ugyancsak jó eséllyel pályáznak a sikerre, s az esélyt növeli, hogy persze úgysem azok fogják megnézni a kettősüket, akik nem kedvelik őket. Én szeretem Kováts Adélt. (Nem ment simán, de idővel megszerettem.) Finom színésznő, akinek játékában az erős drámaiság szép líraisággal párosul. Partnere ezúttal Stohl András, aki a Katona József Színházból vakációzik Óbudán. Róla eddig is tudni lehetett, hogy kiváló fizikai adottságokkal rendelkező, energiától duzzadó, markáns alkatú színész. Mostani, vehemens Mario-alakításából az is kiderül, hogy a csúfolódós irónia sem idegen tőle.

Az előadás papírforma szerinti kellemességgel zajlik, illetve úgy zajlana, ha nem lenne szokatlanul éles hangú a második felvonás. Ebben a részben ugyanis mintha valami meglepő drámaiság szökne a játékba. Stohl Mariója itt már-már disszonánsan durva modorú, erőszakos és pimasz udvarló. Nyersesége mögül olykor előbukkanni látszik a legrandább hímsovinizmus. Amivel szemben Anna torokszorítóan védtelennek mutatkozik. A hősnő helyenkénti teljes kiszolgáltatottságát csak növeli az a tény, hogy Kováts Adél már némiképp kinőtte a kislányosságot. Ami annyit tesz, hogy nem egy csacska, könnyen megszédíthető bakfist nyer meg a hódító. Érett, okos nőt annektálnak itt! Stohl Mariójának testi-lelki erőfölényét látva az ember hirtelen rájön, hogy milyen ijesztően veszélyes is ez a jövő. Mármint az Annáé, amely semmi másra nincs alapozva, mint hogy egy ellentmondást nem tűrő férfi karjaiban megtalálta a boldogságot.

Szerintem ezek a pillanatok szinte megrázóak. De lehet, hogy ezek a pillanatok nincsenek is így, csak én gondolom, képzelem vagy remélem bele a produkcióba. Merthogy annyira szeretem, ha a színházban meglepnek.

Stuber Andrea