A Vígszínház 100 éve

Bächer Iván miatt, szeretettel

S. József 36 éves paksi asztalossegéd a véletlenek összjátéka révén aznap Pesten ragadt. Számlákkal küldte fel a mester, de a pénz váratott magára, így S. Józsefnek ölébe hullott egy szabadnap. Kedvére kószálhatott a felajzott  Budapesten. A város a millenniumi ünnepség, a másnap nyíló világkiállítás lázában égett. S. Józsefet délelőtt a Dísz térnél majdnem felborította az izgága tömeg, mely a felvo­nuló bandériumokat bámulta. Délután az Andrássy úton ke­veredett tumultusba, ahol a frissen felavatott földalatti villa­nyos lejáratánál tolongtak a népek. S. József rosszalló arc­kifejezéssel, nagy ívben kerülte ki őket. – A föld alá majd ak­kor megyek, ha visznek – gondolta. (Erre 53 éves korában került sor, amikor végkimerülésben elhunyt. Előtte még oda­hagyta a keresztény hitet, s egy csinos özvegyasszony ked­véért izraelita lett.) Estefelé villamosra ült, s elzötykölődött a végállomásig. Ahogy leszállt a Nyugatinál, a külváros felé vette az irányt. Voltaképp abban reménykedett, hogy mint­egy véletlenül belebotlik az Újvilág nevű kocsmába, melyről otthoni cimborája, Lábas Karcsi elismerően nyilatkozott. Üres telkeken vágott át, sáros utakon botorkált, s amerre nézett, malmokat látott. Egyszercsak gyönyörű palota előtt találta magát. Vígszínház – ez állt a homlokzaton. Közelebb lépett, s szemügyre vette a plakátot: Ünnepélyes megnyitó előadás. Program: Nyitány. Prológ, írta Kozma Andor. A Vígszínház szelleme szerepében: Lenkei Hedvig. Erre már csak felvonta szemöldökét S. József. De tovább olvasott: Varsányi Irén, Hegedűs Gyula. Amit a legnagyobb betűkkel írtak, azt silabizálta ki legnehezebben: A Barangok  vagy a peoniai vojvoda. Írta Jókai Mór. Aha – mondta magának S. József. – Szóval ez az új színház. Előhúzta zsebéből a Pester Lloydot, s belemélyedt Silberstein-Ötvös Adolf ide­vágó cikkébe. Hol a házra nézett, hol az újságra. Mire vég­zett, épp érkezni kezdtek az ünnepélyes megnyitó vendégei. Elegáns urak és hölgyek jöttek, s egy fiákerből mintha maga Jókai Mór szállt volna ki. Legalábbis nagyon olyanforma, öreg, szakállas férfi. S. József elégedetten biccentett. Jókai ez, nem lehet más – mondta magának. – Hát majd elmesél­hetem a gyerekeimnek, ha lesznek.

*

A tizenötéves S. Ervin némi szorongással ment a randevúra. Amikor rávette Évit, hogy nézze meg vele a Fekete Pétert a Vígszínházban, még nem volt sárga csillag a házukon. A kislány nem is sejti, hogy ő most tulajdonképpen bujkál. Elszökött a Damjanich utcából, s Klári nénjénél húzta meg magát, aki hamis papírokkal bérelt lakást Zuglóban.  Nem volt veszélytelen az utcán mutatkozni, különösen ezen a gazdag, bérpalotás környéken, de S. Ervin őszintén re­mélte, hogy a Vígszínházban – ahol a színpadról már eltün­tették a zsidókat – a nézőtéren sem fog senki zsidót keresni.  A kislány helyes volt, nevetős, s tisztelet csillant a szemében, amikor a fiú elmesélte, hogy nagyapja találkozott Jókai Mórral a színház megnyitóján. Az előadáson jót mulattak. Évi Ajtay Andorért, Kiss Manyiért és a masnijáért egyformán lelkesedett. S. Ervin elnézően mosolygott. Hazakísérte a lányt, majd Zuglóban, a bujkálókkal teli lakásban álomra hajtotta a fejét egy nagyobb sublód fiókjában. Elalvásig dudorászta – többek szerint idegesítően –, hogy: Fekete Péter öcsém, te kis ügyefogyott...

*

S. Andrea őrsvezetőt sokan irigyelték az általános iskolában. Nem az úttörőmozgalomban szerzett érdemeiért, hanem mert – rokoni szerencse révén –  az igazgatói páholy­ban ringatózhatott néhány Popfesztivál-előadáson. Korábban is vitték a Vígbe a szülei, például a Cyranóra, de azt afféle felnőttes hülyeségnek találta. (Bitskey Tibor műorral.) Ké­sőbb S. Andrea teljesen önállóan kezdte látogatni a Vígszínházat (és a többit), s amikor először olvasta nevét a protokoll-listán, kis mosoly mögé rejtette határozott büszke­ségét. Azóta néha elviszi a Vígbe a szüleit – édesanyját in­kább, mert édesapja a Fekete Pétert sem akarta újra meg­nézni –, de legtöbbször a párjával megy, mert a párja is sze­ret oda járni. Jól ismerik a Vígszínház szinte minden zsöllyéjét, a bársonyülések tapintását, a képeket a falon, és a foyer ama zugait, ahol a szünetben feltűnés nélkül lehet csókolózni. 

Éljen soká a 100 éves Vígszínház!

Stuber Andrea