Francia konyha

Michel Tremblay: Sógornők (Pesti Színház)

Fordító: Alföldi Aliz. Magyar szöveg: Parti Nagy Lajos. Díszlet: Csanádi Judit. Jelmez: Csengey Emőke. Rendező: Hegedűs D.Géza.

Szereplők: Kútvölgyi Erzsébet, Majsay-Nyilas Tünde fh., Hegyi Barbara, Börcsök Enikő, Liptai Claudia fh., Hullan Zsuzsa, Venczel Vera, Szegedi Erika, Barta Mária, Igó Éva, Tábori Nóra, Kéri Kitty, Balázsovits Edit fh., Cseke Katinka fh., Gryllus Dorka fh.

Az "étlap" szerint a Vígszínház egy könnyű és egy nehezebb falatot kínál. Az előbbit – a néhai francia "habcsókgyáros", Eugéne Labiche Olasz szalmakalap című bohózatát – a Szent István körúton szervírozza a társulat. A másikat – a kanadai francia Michel Tremblay Sógornők című munkáját – a Pesti Színházban.

A gasztronómiai meglepetés először a Vígszínházban ér, ahol kiderül, hogy néha a könnyű falat is nehezen csúszik. Pedig nem spórolták ki a szükséges alapanyagokat: van itt humor, fantázia, energia és sok-sok munka, a fogás mégis inkább melléfogás. Eszenyi Enikő – aki színésznőként és rendezőként már oly sokszor elkápráztatott bennünket – ezúttal valahol hibázott. Hol rontotta el, nem tudni. Csak annyi biztos, hogy a vendég hiába adná át magát a várt kellemes ízeknek, kénytelen egyre rosszkedvűbben csócsálni a falatot. A produkció – Rudolf Péter, Szarvas József s a többiek tisztes igyekezete ellenére – híján van könnyedségnek, lendületnek, felszabadultságnak.

A Pesti Színházban prezentált Sógornők – meglehet – egyből a fogyasztók torkán akad. (A Váci utcában nem szoktak sikert aratni a külső Váci úti történetek, mégha Montreal "külső Váci útján" játszódnak is.) Trambley receptje önmagában véve nem túl biztató. Végy tizenöt színésznőt; néhány fiatalt és számos idősebbet. A színházak kapva kapnak majd a darabon, mellyel féltucatnyi negyvenes színésznő jogos szerepéhségét csökkenthetik egyszerre. Kell hozzájuk egy kedves, udvarias, simulékony színész-rendező, aki a kedvükre tesz, s már lehet is tálalni.

Tremblay színdarabja joual nyelven íródott, mely a kanadai francia köznépies változata. A Pesti Színházban a mű "Parti Nagy Lajos"-ul szólal meg, mely nyelv a köznépies magyar verziója. Egyszerre szánalmasan lepusztult, durván primitív és leleményesen játékos ez a nyelv. (Nem áll módomban ellenőrizni, de alig hiszem, hogy a joual eredetibe Kosztolányi-sort csempészett volna a québec-i szerző.)

A Hegedűs D. Géza által rendezett Sógornők befogadását (gyomorilag) nyilván nehezíti majd, hogy a szöveg rengeteg drasztikus kifejezést tartalmaz. A színpadi trágársághoz a közönség kétféleképpen szokott viszonyulni. Vagy elvből és eleve elutasítja, vagy harsányan nevetgél rajta. Jóllehet a verbális durvaság adott esetben – és ez egy adott eset – a szereplők közegének letagadhatatlan jellemzője lehet. Hamis és hiteltelen volna, ha hőseinek beszédét Trambley a kutyafáját-fűzfánfütyülőjét szintre jómodorosítaná. Márpedig Trambley darabja nem hamis és nem hiteltelen. (Különösen az első, kisebb drámai igényű részben erős és igaz.) Azt mutatja meg, hogy bizonyos anyagi és életminőségi színvonal alatt milyenné válnak-válhatnak a nők, asszonyok, családanyák. Hová fejleszthet akár bennünket is (vissza) az a nagy, büdös, fogyasztói társadalom.

Az ember elnézi például az előadás legjobbját, Börcsök Enikőt. És azon imádkozik magában, hogy az ilyen színésznőkből, mint amilyen Börcsök, bár lenne mind több. Csak az ilyen sorsokból, mint amilyet megmutat, bár ne lenne mind több.

Stuber Andrea