Kroetz: A vágy

Franz Xaver Kroetz talán nem is sejti, de szerencsésnek mondhatja magát, amiért Magyarországon Ascher Tamás rendezgeti a színdarabjait. Már az első hazai Kroetz-bemutatót is Ascher hozta létre, 1980-ban a Játékszínben. Ez volt a Meierék, Molnár Piroskával, Vajda Lászlóval és a főiskolás Puskás Tamással. Azóta eltelt tizenkilenc év, sok minden történt. Kroetz például megfogadta, hogy nem ír több színművet, de ezt nem sikerült betartania.

Tipikus hősei valamelyest előbbre léptek mára:  munkásból, alkalmazottból vállalkozóvá avanzsáltak, az alsó középosztályból a középsőbe iratkoztak. (Nyilván többet dolgoznak, mint régebben, nincs idejük szórakozni, tán ezért maradt ki most estéikből a televízió.) Az életük továbbra is megbízhatóan sivár: unalmas hétköznapok, brutális érzelmi kietlenség és csökevényes kommunikáció. Ez utóbbi örök problémája a Kroetz-művek hazai változatainak. A német eredetiben ugyanis egyszerűen tájszólásban beszélnek a szereplők, amit a magyar fordítók – autentikus megoldás nem lévén – suk-sükölős torzmagyarral igyekeznek helyet­tesíteni. A most bemutatott A vágy című mű fordítója, Parti Nagy Lajos valóságos specialistája ennek a szellemes "nyelvtörőnek", s láthatóan erősen vissza kell fognia magát, hogy ne tobzódjék túlságosan a roncsnyelvi leleményekben.

A vágy szereplői tehát vállalkozók: férj és feleség, akik temetői kertészetet működtetnek. (Csokrok, koszorúk, sírnö­vényzet, ilyesmi.) Ennek megfelelően Khell Zsolt díszletter­vező mellbevágóan frappánsan egységesíti a szóban forgó helyszíneket: a színpadkép vegyít kertet és sírkertet, hivatalt és ravatalt. A házaspár franciaágyának támlája voltaképp sírkő, fürdőszobájuk burkolata urnafalat ad ki, azon a fürdőszoba-felszerelések urnavázákkal és színes műanyag mécsesekkel váltakoznak. A bidé mellett megásott sír tá­tong, ami jó szolgálatot tesz majd akkor, amikor Hilda, a feleség élve eltemeti férje szeretőjét, Mitzit a kertészetből.

Ugyanis szerelmi dráma zajlik a színen, még ha csak afféle földszintes, kispályás szerelmi dráma is, amelyben a szexuális kiéhezettség, az egzisztenciális kényszer vagy a magány megelégelése helyettesítik a nagy érzelmeket.

Az előadás első jelenete – melyben a házaspár épp házaséletet él, pontosabban Hilda kelletlenül aláveti magát annak, hogy Otto bocsánatkérőn nyiszeteljen rajta, majd a férj elunja a nyüglődést, s inkább kimegy a temető/toilette-re könnyíteni magán – azonnal két dolgot is igazol. Az egyik az, hogy a produkciót teljes joggal ajánlják csak 18 éven felülieknek, a másik pedig, hogy Csákányi Eszter és Lukáts Andor elképesztő biztonsággal tud egyensúlyozni tragikus és komikus között. A szcéna egyszerre mulatságos és torokszorító, s szinte azonnal bevilágít e házasságnak a felek által felderítetlen zugaiba. Ahogy Csákányi – kerülve, hogy egyenes visszautasításban részeltesse férjét – mellébeszél, s közben zsebkendővel törülgeti szája körül az izzadságot! Ahogy Lukáts – türtőztetve ingerültségét –  tapintatosan kivonul a hálószobából, intézkedni maga felől! Hihetetlenül erős színészi pillanatok, felütés gyanánt, még mielőtt a történet egyáltalán elkezdődött volna.

A cselekményt Kardos Róbert (Fritz, Hilda öccse) indítja, aki hosszas távollét után állít be, hogy három évi börtönbüntetését letöltvén a nővérééknél kezdjen új életet. (Valami szexuális bűntény miatt csukták le, de hogy ez pontosan mit takar, azt a darab negyedik szereplőjével, Mitzivel együtt mi nézők is csak később tudjuk meg.) A fiatalember nemi eltévelyedése a Hildáén kívül mindenki képzeletét beindítja. Lukáts Andor Ottójából kitör a tudományos okoskodás, a gyanakvás és a rosszindulat. Elővigyázatosságból fantáziál, lázas gerjedelmében már szinte látja, hogy a fékezhetetlen ösztönű fiú nemi betegséggel fertőzi meg az egész házat. Mitzit – vagyis az egészen kiváló Láng Annamáriát – a fiú perverziója izgatja olyannyira, hogy belé is szeret Fritzbe, de hiába ostromolja. S minthogy a négy szereplő közül kettőben – Mitziben és Ottóban – elég permanensen izeg-mozog a nemi vágy, így az első rész végén, egy parádés "most kirúgunk a hámból" -jelenet után egymásra is találnak, ha némiképp esetlegesen is. A darab második felvonásában aztán kapaszkodhat Hilda, hogy visszaszerezze a férjét.

Az előadás olyan pazar kínálatát nyújtja a színészetnek, amilyet elég ritkán látni Pesten. Mindenekelőtt Csákányi Eszter bámulatos. Ha azt mondom, hogy a színésznő egy nyúzott, szerencsétlen, jobb sorsra érdemes asszonyt formál meg, akkor a leendő néző (amennyiben rutinos és kekec), akár azt is felelheti: tudom, milyen lehet, annyi ilyet játszott már. És most mégsem olyan. Különösen az első részben, ahol még nem csalták meg, nem jutott válságba, nem kellett vágyakat csiholnia, foggal-körömmel harcolnia, majd végül feledhetetlen pöttyös nadrágkosztümben – jelmez: Szakács Györgyi – diadalmasan odaállnia a legyőzött rivális fölé. (Akármilyen kis nő is ez a hős, mégis csak mekkora drámákat, micsoda fordulatokat kell itt megélnie!)  Hilda az első részben még viszonylag elégedett asszony: büszke arra, amit a férjével együtt elért. Varázslatos Csákányi arcán az öntudatos derű, amely mégiscsak keveredik az elvágyódás és a meg nem értettség költőien szép vonásaival. Azok a messzeségbe révedő, bánatos pillantások a jelenetvégeken!

Lukáts Andor ugyancsak a szemével aratja le a legtöbbet. Például amikor egyre hepciásabban, egyre mániákusabban támadja a sógorát. Vagy amikor váratlanul megkapja Mitzit, s kaján vigyorral konstatálja sikerét. Meg amikor jéghideg tekintettel lealázza, kiosztja s kirúgja a lányt, majd az előadás végén még méricskéli kicsit, hogy vajon hozzájuthat-e majd újra, ha megint kedve támad rá.

Láng Annamária Mitzije az, aki végül hoppon marad. Otto visszamegy a feleségéhez, Kardos Róbert erős és zárt belső világú Fritze pedig elhagyja a házat. Hiába volt Mitzi friss teste, olcsó bája, vampoktól kölcsönvett szövege, elszánt rámenőssége, őszinte odaadása és kétségbeesett ragaszkodása – Láng Annamária mindezt megmutatja –, mégsincs senkije. Mér, akinek van, annak tán jobb? – kérdezheti a csöppet sem idealista Kroetz a száját húzva.

A vágy – akárcsak a szerző korábbi művei – kíméletlen és kényelmetlen darab. Színrevivőjét az a veszély fenyegeti, hogy ha kicsit szépíti a dolgot, akkor meghamisítja. Ha vi­szont csúnyítja, akkor talán elviselhetetlenné  teszi. Ha ko­mikummal él, könnyen kabaréba csúszhat. Ha súlyosan drámázni kezd, agyonnyomja a darabot és a közönséget.

A Thália Stúdióban látható előadás naturalista, mégsem gusztustalan. Szívszorító, de valami szeretetteljes derű is lopakodott belé. Nem célja az ízléstelenség és a közönségesség, csupán eszköze. Nem nyomasztó hatású, s mégis megüli az ember lelkét egy időre. Alighanem Ascher Tamás ma az egyetlen rendezőnk, aki ezt ilyen té­vedhetetlenül képes megcsinálni.

Stuber Andrea