Stuber Andrea

Üstökös a harmadik emeleten

Szép: Ádámcsutka

Új Színház

színikritika

Zsöllye 2002.X.

 

Üstökös a harmadik emeleten

Szép Ernő: Ádámcsutka

Új Színház

 

színpadra alkalmazó: Galambos Péter, Faragó Zsuzsa  d: Galambos Péter  j: Kárpáti Enikő  r: Galambos Péter

fsz: Hirtling István, Pokorny Lia, Nagy Mari, Vajda Milán f.h. Galkó Balázs, Safranek Károly m.v.

 

Amikor összeölelkezünk, nincs egymáson a szívünk. Az egyik szív erre az oldalra esik, a másik amarra – észrevételezi Szép Ernő az Ádámcsutka című regényében. Talán ez, a szívek egybe nem esése tehet arról, hogy a mű Miklós nevű író főhőse – aki jószerével csak egy keresztnévnyit különbözik Szép Ernőtől – sehogyan sem találja meg szerelmeiben a felismert boldogságot. Pedig szerelmesből kettő is van neki egyszerre: a Marion nevű, társaságbeli úriasszony és Fazekas Iboly „színinövény”. Aztán mégis direkt egyedül marad. Alapjában véve ezt a kedves-szép, mélabús, önironikus-öntelt történetet alkalmazta színpadra Galambos Péter és Faragó Zsuzsa az Új Színház harmadik emeleti szobájában, a Stúdióban.

A betérőt ismerős színpadkép fogadja; a szokásos Galambos Péter-féle díszlet. Foltokban egy-egy részletet látunk, szintben egymástól elválasztva; afféle képkivágatot a szükséges helyszínekből. Kávéházi szeglet. Dolgozószobakoncentrátum. A tabáni temető füvesített miniparcellája. Hídtöredék, mögötte az odaillően kék égdarabka bárányfelhőkkel. És így tovább. A díszlet erős hangulatteremtő képességét picit korlátozza feltűnő csináltsága. A híd „kőfalának” mulatságos belengése. Az írásra nemigen használható íróasztalon kiállított költői rendetlenség. És így tovább. A színpadkép mindenesetre otthont teremt a darabot játszó színészek számára. Bár ez nem egészen biztos. Mivelhogy gyanúsan sokat pakolnak, öltözködnek, nyitogatják a szekrényt, cserélik-váltják a ruhadarabokat. Ez ugyan nem feltétlenül pótcselekvés; éppenséggel a régi világ finomságai iránti rendezői fogékonyságra is utalhatna. De akkor talán a főszereplő comme il faut lenne, amikor ifjú riválisán számon kéri a megfelelő nyakkendő viselését. Ő maga viszont nem hogy nyakkendőt nem visel ekkor, de még az inge sincs rendesen begombolva.

Ez a nyúlékony, enyhén álmosító, meg-megülő előadás már látatlanban jó színészi alakításokat ígért, amit aztán felében-harmadában váltott be. A főszerepet játszó Hirtling Istvánhoz illik a Szép Ernő-i világ. Elegáns férfi, akinek arcára az utóbbi években mintha valami keserű vonás rajzolódott volna. Egyfelől. Másrészt viszont még mindig képes előhívni magából azt a kerek szemű, „náív rácsodálkozást”, amelyet a János királyban lehetett tőle először látni és megszeretni. Hirtling ebben az önreflektáló és öntetszelgő szerepben akkor  igazán jó, amikor meglepik. Amikor Ibollyal ül a padon, s felüdíti őt a fruska rafinált természetessége. (Bátran és gyáván néz – írja a lányról a könyv.) Azokban a percekben is megragadó, amikor szép, önfeláldozó színjátszással átengedi Ibolyt Gyulusnak. Eközben egészen megroggyan a saját nagylelkűségétől, s csak később hagyja eluralkodni magán az önsajnáló férfipózokat.

Pokorny Liára mint Ibolyra szintén jófélén készülhetett a néző, ha látta őt néhány éve a Bárkán, a Simon Balázs rendezte Lila ákácban. A fiatal színésznő ugyanis váratlanul elbűvölő és lefegyverző Tóth Manci volt. (Korrekt üzlet jött ott létre: én hosszú távra megvettem őt.) Pokorny ezúttal is meghatóan bájos, tiszta, őszinte és természetes, csak ebben a kevéssé sikkes előadásban valahogy elbátortalanodik a hangja és megfonnyad a frissessége.

A Mariont játszó Nagy Mari frivol és csinos, de van az állandó mosolyában valami bocsánatkérő jelleg amiatt, hogy ő jeleníti meg az élvezeteket hajszoló nagy nőt. Safranek Károly, a Galambos-színész ezúttal jól nézhető a barát, Zsül szerepében, s megnyerőnek mutatkozik a Gyulust megformáló főiskolás Vajda Milán is. Két lányt – Bánfalvi Eszter, Solecki Janka – cibált még ide a rendező mintegy a hajánál fogva, egy teljesen indokolatlan zenés betét kedvéért.

Amikor az előadás már rég megért arra, hogy befejeződjön, tíz óra után még váratlanul valami üstökös csapódik a Földbe, s nagy, sötét, rengő ramazurit idéz elő a színpadon-nézőtéren. De ez az üstökös sem intéz el egycsapásra mindent. Például utána még haza kell klaffogni az esőben.

Stuber Andrea