Jól szól

Spiró György: Kvartett

Gárdonyi Géza Színház

A quartett az a zenemű, amely vonós hangszerekre íródott, s (általában) két hegedű, egy mélyhegedű és egy gordonka kell hozzá. Akkor most próbáljuk meg azonosítani a fenti hangszereket Spiró György Kvartett című művében! (Szerintem menni fog.) A mélyhegedű szólama alighanem az Öreg nevű szereplőé. Egyike ő azon sokaknak, akinek bealkonyult az új korszak hajnalán. Spiró nyugdíjas kommunistájából, az egykori munkáskáderből és munkásőrből először csak a pártja lépett ki, majd utánament a talaj is a lába alól. Maradt számára egzisztenciálisan az elnyomorodás, társadalmilag a lefokozottság, politikailag a kitaszítottság. Az ő öblös hangjából a csalódás és a méla, tehetetlen düh szól.

Fürgébb és hajlékonyabb a két hegedű szólama: a Feleségé és a Nőé. A Feleség (az Öreg neje) jellegzetesen konyhai gondolkozó. Számára a lét nagy problémái főként olyan, eldöntendő kérdésekben csúcsosodnak ki, hogy megmelegítse-e az ételt vagy ne. (A főzés egyébként is menedéket jelenthet azok számára, akik könnyebben boldogulnak zöldségekkel és mártásokkal, mint emberekkel.) A Nő – az Öreg és a Feleség lánya - a taposómalomból hoz jelentést. Ő aktív, ámbár korántsem sikeres és eredményes résztvevője a mai hajszának. Panaszai visszamutatnak a tisztességes és élhetetlen szülőkre, akik gyakorolták ugyan a (proletár)hatalmat, mégsem húztak semmi hasznot belőle.

A gordonka kellemes hangján az Amerikából hazaszakadt Vendég szólal meg. Ő a maga nosztalgia vezérelte belső útját követve jut el az Öreghez, hogy - meghálálva egy 1956-os életmentő szívességet - magánmegváltója legyen a családnak. De nem lesz az. Mivel ebben a kvartettben – ellentétben az igazival, a zeneivel – nemigen teremtődhet összhang a játszók között. (Ettől is olyan fájdalmasan szép színdarab ez. Szeretem.) A Spiró-mű mindegyik szereplőjének megvan a maga igazsága és igazságtalansága. Mind a négyüket meg lehet érteni. Csak ők nem fogják egymást megérteni soha.

Az egri Gárdonyi Géza Színház produkciója ama néhány Kvartett-bemutató egyike, amelyet nem Vincze János rendezett. De az egrieket vezénylő Szegvári Menyhért is pontosan, körültekintően és hűen járt el a darab színrevitele során. Bátonyi György lakótelepi lakásdíszletében minden kis apróság árulkodik. A falvédő (szerzői utasításra) a rossz ízlésről. Az Ultra mosogatószer és a kékszegélyű “akciós” tányérkészlet a szegénységről. A berendezésből brutálisan kivert spájzszekrény maradványa az igénytelenségről. A megerősített bejárati ajtó viszont a betörési statisztikák romlásáról tanúskodik. A konyhabútor gombjainak különbözősége pedig arról mesél, hogy ha egy fogantyú eltörik, akkor nálunk úgyse kap az ember soha az életben még egyszer ugyanolyat. Egyszóval akik az előadás szálait szövik, gondosan ügyelnek a részletekre. (Arany pókok.)

          Ribár Éva (mv) megfelelően elnyűttnek mutatja a Feleséget. Egyszerű, rafinériamentes asszonynak látjuk őt, aki a lehetségesnél alárendeltebb szerepet játszik a családban. Sem a férjére, sem a lányára nincs befolyása, az unokájáról nem is beszélve. A nagyszülők unoka általi teljes negligálásáról egy szép, belegondolós pillanatban értesít bennünket a színésznő. Azt a mozdulatát viszont jogos nézőnői felszisszenések kísérik, amellyel a kihűlt mákostésztát a máktalanhoz visszaönti a lábosba.

          Sata Árpád talán egy kicsit fiatal az Öreg szerepéhez. (És Ribár Évához is. Lehet persze az asszony idősebb a férjénél. De hét év különbség már van annyi, hogy annak talán nyoma kell legyen a nő személyiségében.) Sata alkatilag – a kackiás bajuszával – inkább hat nép-nemzeti napszámosnak, mint masszív prolinak, viszont meggyőzően vörösödik a nyaka az indulatoktól. Hangoskodásaiból, beszédmódjából arra következhetünk, hogy a Párt alighanem szónoki feladatokat is bízott rá annak idején. Mintha ma is naggyűléseken szerepelne; jobb kezében még őrzi a munkásököl-mozdulatot is.

          Tunyogi Péter (Vendég) kellően megnyerő külsővel érkezik. (Esetleg lehetne nagyvonalúbb az a virágcsokor, amit hoz.) Fekete öltönyt, fehér inget visel – elvégre ünnepélyes jótevésre készült -, s így valóban temetkezési vállalkozóra emlékeztet kicsit. Mindenesetre impozáns jelenség: egy elegáns férfi rengeteg, mákos hajjal, világos szemében múlhatatlan gyermeki naivitással. (A játék során túl sokszor ülnek majd könnyek e szemekben, de talán csak azért, mert a Thália Színház-beli vendégszereplés estéjén a színész láthatólag náthás.) Tunyogi alakítása kifogástalan. Hiteles mindvégig: az enyhe, jószerével csak a t hangokon tetten érhető akcentustól kezdve az intelligens fegyelmezettségen át az erőszakos megszeretési kísérlet kudarcba fulladásáig.

          Legjobban a Nőt játszó Nádasy Éva tetszett nekem. Mindent tudni látszott erről a jelentéktelenséggel megvert alakról, s nagyszerűen osztotta meg velünk e tudást. Igazi ínyencség, hogy a színésznő a hangjával, az intonációjával, a szavaiból kicsengő gúnnyal erősen emlékeztetett Vári Évára. Nádasy Éva Nőjének mintha az a Feleség lenne az anyukája, akit Vári Éva játszott a Kvartett Vincze János rendezte ősbemutatóján. S mivel a Vidéki Színházak Fesztiválján az egriek szereplésekor maga Vári Éva is ott ült a nézőtéren, végzetes mulasztásnak érzem, hogy nem ment fel a színpadra azon nyomban örökbefogadni darabbéli lányául Nádasy Évát.

Stuber Andrea