Tücsök, bogár

Csehov: Három nővér

Zsámbéki Nyári Színház

d: Belozub Alekszander  j: Balla Ildikó r: Vidnyánszky Attila

fsz: Kristán Attila, Szűcs Nelli, Kacsur Andrea, Orosz Ibolya, Vass Magdolna, Kacsur András, Tóth László, Ivaskovics Viktor, Trill Zsolt, Varga József

Mindenekelőtt üdvözöljük annak ötven-hatvan embernek a teljesítményét, aki odatalált azon az agusztusi estén a zsámbéki régi rakétabázishoz, hogy nézője legyen Vidnyánszky Attila Három nővér-rendezésének. Ez az alaposan eldugott helyszín olyan, hogy akár egy régebbi Három nővér is játszódhatott volna itt: a Lukáts Andoré. (A filmfeldolgozás 1991-ből, amelyben Magyarországra tették át a történetet, abba a korszakba, amikor hazánkban szovjet csapatok állomásoztak ideiglenesen és végeláthatatlanul.) Mellettünk lepusztult laktanyaépület. Előzékenyen lapos a teteje, így sárkányt lehet eregetni rajta a második felvonásban, s üresen tátonganak az ablakai, hogy a kétségbeesett Andrej levethesse magát a másfél méteres mélységbe.

Körülöttünk fű, fa, virág, domb, rét, út. Tér és távlat – ha tetszik: Oroszország, de nem muszáj annak lennie. Magyar táj orosz rakétabázissal. Úgy kell ezt elképzelni, hogy tőlünk vagy hatvan méterre szélfútta, piros függönyös kis színpad meredezik (akárha a Sirály negyedik felvonásából tévedt volna ide), amelyen távoli díszletelemként még halványan látszik-játszik egy zöldruhás nő és egy kürtös férfi. Vagy hogy Kriston Attilát egészen aprócska Andrejként pillantjuk meg először, amint hegedűjével a kezében közeledik felénk az úton és lesz egyre nagyobbacska. Vagy hogy Prozorovék ebédlőasztala a mező közepén áll, onnan táncoltatják be Irina névnapján a családtagok, játékos-bolondos szertartás közepette. A tágasság dimenziót ad a darabnak. Levegőt, hangulatot és a természetesség – vagy legalábbis a természetes környezet – varázsát teremti meg. (Kicsit emlékeztet a dolog Mihalkov Csehov-filmjére is, az Etűdök gépzongorára atmoszférájára.) Ez üdítő és felvillanyozó. Hanem aztán ahogy fogy a napfény – mert még világosban indul az előadás, s nagyjából a második felvonás végére száll le az éj -, az élménynek is kezd bealkonyulni. A produkció nem bírja szuflával. A történetben előre haladván mind több a megoldatlanság, a pótcselekvés, a megfejthetetlen rendezői gesztus. (Mint például a negyedik felvonás elején a vidám kórusjelenet, amely azt a benyomást kelti, mintha e rész kidolgozására már nem jutott volna idő.) A terepen a szereplőknél otthonosabban mozgó tücskök idővel lejátsszák a színészeket és túlharsogják az előadást.

A sötétség beálltával az akácfákra itt-ott kihelyezett reflektorok jobbára a játszók fejebúbját világítják meg. Pedig nem előnyös számukra, hogy csupán a hangjuk érvényesül, s pusztán a szövegmondással kell figurát teremteniük. (Nagyjából Kosztolányi Dezső fordítását halljuk, értő és érzékeny pontosításokkal.) Orosz Ibolya például olyannyira megfontolt Mása, hogy végtelen időbe telik, mire kikerekít egy-egy mondatot. Az ő játékölő lassúsága mellett még van mód kifigyelni a derengésben, hogy bár Kacsur Andrea alkatilag csontos, szikkadt Olga, mégis több nőies puhaság és kacérság van a mozdulataiban, mint a nővéreiben együttvéve. Vass Magdolnának viszont jól áll Irina dacossága.

Két komplett alakításhoz van szerencsénk - Szűcs Nelli és Trill Zsolt nyújtja, amint azt Vidnyánszkynál már megszokhattuk. Szűcs Nelli Natasát játssza, s ahogy az első felvonás végén beszalad az útról Andrejt kiabálva, kalászból font koszorúval a fején, s elénk toppan kipirulva, rengő-pihegő keblekkel, máris készen áll a kedves menyecske, aki kifelé még kicsit gátlásos, de belül nagyon is magabiztos. Trill Zsolt Szoljonijt formálja meg váratlan sármmal. Tüskésség helyett inkább enyhe malícia jellemzi, kötözködés helyett pedig őszinte érdeklődést mutat a többiek személye, kapcsolatai, beszélgetései iránt. Az előadás legerősebb és egyben legszebb jelenete, amikor a második felvonásban szerelmet vall Irinának. (Ennek hatásfokával legfeljebb Mása és Versinyin egymás tenyerébe bújó búcsúja vetekszik.) Trill Szoljonijának voltaképp el lehet nézni, hogy olykor makacsul és esetlenül butaságokat mond és hogy a Belozub Alekszander jegyezte díszlet eleven fáival való bánásmódja némi agresszivitásra utal. Ő a társaságban az egyetlen valamirevalónak látszó férfi. Irina akár a nyakába is borulhatna. Mehetnének nászútra Moszkvába.

Stuber Andrea