Anti

Szophoklész: Antigoné

Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház

fsz Szorcsik Kriszta, Kicsid Gizella, Bíró József, Mátray László, Péter Hilda, Nemes Levente, Váta Loránd

k Liviu Matei d Bartha József j Dobre-Kóthay Judit dr Sebestyén Rita z Verebes Ernő r Bocsárdi László

Valahogy úgy vannak a mai magyar színházak a klasszikus görög drámával, hogy akarják is játszani meg nem is. Rendezőink szeretik a görögök történeteit – végtére is ezek az emberi létezés alapsztorijai –, de a körítésüktől mintha kissé ódzkodnának. Talán ezért látunk mostanában zömmel „szerzői változatokat”, vagy amolyan gyorstalpaló bemutatókat Szophoklész és Euripidész műveiből. (Már Aiszkhülosz viszont kimenni látszik a divatból). A görög drámák előadásai manapság mindenekelőtt célratörőek. A játszók egy-másfél órában lezavarják a cselekményt, valószínűleg a pátosztól való félelmükben nem nagyon időznek el szép szavaknál, szólamoknál, hanem a mondanivalóra koncentrálnak. (És ez a jobbik eset. Mármint hogy van mondanivalója a színrevitelnek.)

A Bocsárdi László rendezte sepsiszentgyörgyi Antigoné-előadáson mindjárt látszik, hogy más akar lenni. Elüt, szelektál, kiemel, ellenpontoz. A főhősök szócsatájára koncentrál. (Gondolom némiképp bizonytalanul.) Bartha József cirkuszporondra emlékeztető terében előlép férfias jelenségként, markáns, kemény nőként a címszereplő Szorcsik Kriszta. Antigonéja csupa ín és csont, csupa térd és könyök, csupa feketében. Vele szemben ott áll a hasonló ruházatú, puhább, lágyabb Kicsid Gizella mint Iszméné. Lassan, esztétikusan mozognak és furcsán, mesterkélten intonálnak, jószerével minden hangsúlyt rossz helyre téve. Kisvártatva begurul a színre kecses műtőasztalon a halott Polüneikész (a koreográfus, Liviu Matei képében), hogy a szereplők pakolgathassák, emelgethessék, takargathassák könnyű, barna szemfedővel. Ez a virgonc hulla a továbbiakban újra meg újra előkerül, mint valami krimivígjátékban vagy P.Howardban.

Bocsárdi leleményesen eljátszik a színdarab különböző helyzeteivel, és kifejezetten utazik a paradoxonokra. Legyél ájultan tisztelettudó – mondhatta például a Haimónt játszó, ritka jó kiállású Mátray Lászlónak –, rettegj apádtól, s ezenközben közöld vele, hogy esztelen. Az Őrt játszó Szabó Tibort pedig így utasíthatta: rémülten hozz hírt Kreónnak a törvényszegésről, s egyúttal csinálj néhány poént a bazihosszú dárdáddal. A rendező mintha helyzetgyakorlatokat vezényelne le kissé széttartón, de kétségkívül szellemesen. Markáns zongorafutamok kíséretében válnak magánszámokká a szereplők megnyilvánulásai: a Kart képviselő négy, szürke zakós fiatalember rántottcsirke-zabálása, Kreón (Bíró József) tekergése-közlekedése egy párducmintás tolókocsi-trónnal. Vagy az, ahogy Teirésziasz (Nemes Levente) beragasztott szemüveggel az orrán üldögél és ágál. S ami a legfrappánsabb: ahogy egy katonaember (Váta Loránd) nagyon mai, nagyon közvetlen stílusban beszámol a tragédia végkifejletéről az előadás végén.

A sepsiszentgyörgyiek Szophoklész-bemutatója egyéni hangot és bizonyos komor játékosságot mondhat magáénak. Voltaképp tekinthetjük a produkciót Anti-Antigonénak is, ha figyelembe vesszük, hogy a címszereplő, a testvéri szeretet hirdetője itt milyen durván, önzőn és kegyetlenül viselkedik a húgával, Iszménével. (Igaz, vele élő lévén nehezebb kijönni, mint a testvérbáttyal, akit csak eltemetni kell a jó viszonyhoz, ha királyi tilalom ellenére is.) Vagy ha arra gondolunk, hogy a vaskezű uralkodó, Bíró József Kreónja afféle Turgenyev-hősnek látszik, könnyű világos ruhában, szalmakalappal, könyvvel a kezében, filozofáló hajlammal megáldva. Nem könnyű felérni ésszel az útját, amelynek során belevész a saját makacsságának bűnébe. Hogy azután a szépséges végső képben önnön áldozatai, saját halottjai vegyék körül, s rakosgassák, forgassák, elsüllyesszék őt.

Minden elég érdekes ebben a produkcióban. De van egy fémedény, abban tartják a földet, amelyet a halottra szórnak temetés gyanánt. (Egyszer pedig meggyújtják benne a szemfedőt.) Ahogy ennek az edénynek a füle olykor hozzáütődik ehhez-ahhoz, s zajt csinál, tompán megkondul – azok az előadás legnyomatékosabb pillanatai.

Stuber Andrea