Stuber Andrea

Jutalom, játék

Varga Klári

interjú

Népszabadság Jövő 7 2005.I.14.

 

Jutalom, játék

 

Mi a hasonlóság egy érett őszibarack és Balogh Annie színművésznő válla között? Mindkettő gömbölyű, sima, bársonyos és illatos. Ennek fontos szerepe lesz abban a zseniális hadműveletben, amellyel Turai Sándor színdarabíró egyrészt meghamisít, másrészt megment, összességében véve pedig fényes sikert arat. Mindig és mindenhol, amióta Molnár Ferenc megírta őt a Játék a kastélyban című ragyogó vígjátékban. A mű bemutatására a József Attila Színház készül. Léner Péter rendezésében Bodrogi Gyula és Sztankay István játssza a két főszerepet, Annie-t Varga Klári formálja meg.

– A Madáchban töltött tizenegy év után ez az első évadom új színházamban, a József Attilában – mondja Varga Klári. – Eredetileg csak a Nóra címszerepére készültem idén – melynek próbáit februárban kezdjük, Háda János színészkollégám irányításával –, a Játék a kastélyban ráadásnak jött, mint valami ajándék. Jutalomnak érzem az első nap óta, amikor az olvasópróbán Bodrogi és Sztankay úgy adták elő szövegüket, hogy akár már azt is megmutathattuk volna a közönségnek. Azóta is ámulok és bámulok. Tudtam, hogy jó színészek közé kerülök ebben a társulatban, de azt nem, hogy ennyire jók. A lakájt játszó Újréti Lászlóval például váltjuk egymást a színpadon; amikor kijövök, ő akkor megy be, én pedig folyton ott ragadok, nem tudom nem nézni őt. Sztankayn és Bodrogin meg egyenesen csüggök. Lesem őket, figyelem, hogyan osztják be az energiáikat, csodálom a színpadi helyzetfelismerésüket, a poentírozó képességüket. Másfél hónapja próbálunk, és a hetvenéves Bodrogi Gyulát egyszer sem láttam nem koncentrálni, leereszteni, lazsálni. Ez szinte zavarba ejtő. Úgyhogy igyekszem felnőni a helyzethez és a játszótársakhoz. Például az Almádyt játszó Mihályi Győzőhöz, aki sokat segít. A darabbéli kedvesem, az ifjú zeneszerző Száraz Dénes, ő tavaly végzett a főiskolán. Nem találkoztunk még, most ismerkedünk a próbák alatt. És jókat nevetünk azon, hogy véletlenül egészen jól összeillünk. A színházon túli életünkben ugyanazokat csináljuk. Fut, hegyikerékpározik, mint én, még a félmaratonin és a maratonin elért eredményeink is hasonlóak. Öt-hat éve kezdtem el a rendszeres sportolást, jól karban tart fizikailag és szellemileg is, rendet visz a napjaimba. Minden reggel felfutok a Normafától a János hegyi kilátóhoz, közben végiggondolom a dolgaimat, ez az én mantrám. Nővérem – aki kaposvári színésznő – szintén későn, a húszas évei végén kezdett el sportolni, s ma már az ország egyik legjobb lovas íjásza. Zsuzsával egyébként ikertestvérek vagyunk, ámbár csak a születésünk ideje azonos, ő másfél hónappal előbb fogant. Vagyis én voltaképp bekéretőztem egy már foglalt anyaméhbe. Ez is olyasmi, amin jól el tudok tűnődni, amikor az élet dolgairól vagy a saját létemről gondolkodom. Töprenkedő és írogató alkat vagyok. Igyekszem pallérozni magamat, gyarapítani a tudásomat, szeretnék mindenből okulni, ami történik velem, miközben próbálok törékeny és érzékeny is maradni. És ott van a színház mint menedékhely. Nemigen tudok jobbat annál, mint belebújni egy Vágó Nelly-féle brutálisan érzéki, gyönyörű ruhakölteménybe, és egyik legkedvesebb szerzőm, Molnár Ferenc briliáns szövegét mondani a színpadon.

A Játék a kastélyban bemutatója: január 15.

Stuber Andrea