Stuber Andrea

Irma, Adél, Lajos

Molnár: Az üvegcipő

színikritika

kultura.hu 2007. X. 8.

 

Irma, Adél, Lajos

 

Ha azt vesszük, hogy Töreky Zsuzsának Gáti Oszkár már bőven volt a férje – például a Pillantás a hídról előadásában vagy a Hazatérés Dániába című Kiss Csaba-darabban –, akkor Romajzer Adél szerepében joggal igényli, hogy Gáti Oszkár Sipos Lajosként is vegye el őt feleségül. Csak hát Molnár Ferenc józsefvárosi szerelmi háromszög-történetében, Az üvegcipőben a nyélbe ütött házasság ellenére sem Adél, a józan panziósnő győzedelmeskedik végül. Nem ő nyeri el a mogorva műbútorasztalos, Sipos Lajos szívét, hanem Szabó Irma kiscseléd. (A két nő vetélkedésének végeredménye nyilván nem független attól az életrajzi ténytől, hogy a szerző esetében is hasonlóan dőlt el a küzdelem. Az érett Fedák Sárit a feleségi poszton épp az az ifjú Darvas Lili követte Molnár Ferencnél, aki Az üvegcipő színpadi történetében elsőként játszotta el a habókos mindeneslányt, konkrétan 1924. november 15-én.)

A Győri Nemzeti Színházban a legjobb dolog történt, ami Az üvegcipővel történhet. Kezébe kapta a három főszerepet három olyan színész – Balsai Mónika, Gáti Oszkár és Töreky Zsuzsa –, akit az isten is erre a parádés szereptrióra teremtett. (Hát jó, meglehet, hogy az isten 8-10 évvel korábbra tervezte volna ezt a dolgot, de csak mostanra jött össze.)

A háromfelvonásos vígjáték két női főszerepét Molnár mindjárt a darab elején felszerelte egy-egy „casting-áriával”. Ha Irma jól vizsgázik a terítésmonológban, Adél pedig szépen boldogul a szeretőjéhez, Császár Pálhoz intézett kis beszédével, akkor hátradőlhetünk. Győrben hátradőlhetünk. Balsai Mónika elragadó, nincs mit tenni. Az Irma-alakítás elengedhetetlen feltétele a természetes báj, azt nem lehet eljátszani, az vagy van, vagy nincs. Sőt nemcsak hogy nem lehet eljátszani, de nem is szabad. Ellenkező esetben felüti fejét a negéd. Balsai Mónika magabiztosan és különös gráciával teljesíti a színészi feladatot. Irmája nem őrült – hanem bolondos. Nem gyerek, hanem önfegyelmet egyelőre nem ismerő, érzelmeivel gazdálkodni még nem tudó, kezdő nő. (Balsai magával ragadó viharzása halványan Eszenyi Enikőre emlékeztet. Ő lett volna ehhez hasonló Irma a maga idejében.)

Töreky Zsuzsa Adélként most kamatoztathatja a pályáján fáradhatatlanul gyűjtött szakmai tudást, tapasztalatot, stílusismeretet. Töreky Adéljának határozottsága, intézkedni tudása és direktori modora mögül finoman elősejlik az idősödő nő melankóliája, rezignált bölcsessége és maliciózus ítélete önmaga felett. (Ha egy apró kötözködés megengedett, akkor annyit talán szóvá tennénk, hogy a második felvonásban a parancsuralmi rendszere kissé tán monotonon, egyetlen hangúan nyilvánul meg.)

Mindeddig még nem esett szó Gáti Oszkárról, pedig képzelhetni, hogy az ő férfias zordsága, rusztikus feje, markáns arca plusz a színészi profizmusa milyen remekül működteti a Drága Mérges Sipost. A legtetszetősebb talán az benne, ahogy Sipos borongós kedélyéből olykor kitisztulva, egészséges humorérzékkel reagál Irma szeleburdi tetteire és szavaira.

A három főszereplő élvezetes játékát jótékonyan megtámogatják az autentikus partnerek (például Sárközi József látványosan hiú Császár Pálja, Gyöngyössy Katalin elegáns Roticsnéja, Ungvári István bájosan böhönye Őrmestere), valamint az illúzió keltő díszlet (Menczel Róbert), a figurateremtő jelmezek (Gyarmathy Ágnes) és Ács János jó ritmusú, szakszerű rendezése. További támogató a hálás közönség. A premieren az első nyílt színi tapsra akkor került sor, amikor Sipos számon kérte Irmán, hogy cicit adott a kismacskának. Voltaképp nem is poénra jött be a taps. De az addig látottak alapján már annyi meleg, szeretetteljes érzés gyülemlett fel a nézőkben, hogy csak úgy magától kiszaladt a tenyerükből az összeütődés.

Stuber Andrea