Megfoghatatlan

A Protokoll-bemutató elején a személyzet terítéket igazgat a színen, azonnal beidézve a White Box nevű vendéglátó-ipari egységet, amely éveken át sikeresen működött a Nagymező utcában, az Asztalizene-előadásban. Egyébként is ki-bejárnak a korábbi Térey-mű hősei és játszói, bár az ezúttal körvonalazatlanabb Donner Kálmán sebészt most nem Nagy Ervin adja, hanem Adorjáni Bálint, de ő is a szerzőn edzett színész, akárcsak a gyönyörű, rezervált, vörös és fekete Blankát játszó Szávai Viktória vagy a kockás inges hősöket szakmányban teljesítő Schneider Zoltán. (A színdarab így is kiszűrt néhány, már ismert személyt a Protokoll című verses regény eredetijéből, például az operaénekesnőt, a Kovács Patrícia alakítása révén nyomósan rögzült Delfint.) További érdekes egyezés az Asztalizene és a Protokoll között, hogy mindkettőben szerepel egy-egy konkrét augusztus huszadika, a maga valós, hírhedt és emlékezetes eseményeivel. Az előbbi a viharos tűzijáték-katasztrófát idézi fel, az utóbbi pedig azt az incidenst, amikor a köztársasági elnök nem jutott át a párkányi hídon Szlovákiába.

A Protokoll világa és közege a budapesti elit: diplomaták, minisztériumi főnökök, művészek, habitüék, csupa legfelső középosztálybeli. Munkaebédek, partik, bemutatók, fogadások, külföldi kiküldetések. A főszereplő negyvenegy éves külügyminisztériumi főosztályvezető, aki két nagyköveti szolgálat között épp protokollfőnökként keresi kenyerét és kalácsát a Bem rakparton. Hősünkkel, Mátrai Ágostonnal valami baj van. Talán mindig is volt ez a baj vele: hogy semmi nem érinti meg igazán, hogy kézből való kölcsönös kicsúszás zajlik Mátrai, a dolgok és az emberek között. De most különösen feltűnő az üressége, amikor már a nők is érezni vélik, hogy süllyedő hajó ez az férfi. Három partnerkapcsolatába pillantunk bele, az egyik (az élsportoló, Dorka, vagyis Sárközi-Nagy Ilona) a volt nő, a másik (a művészettörténész Blanka) a rokonságuk miatt is kétes jelen, a harmadik (Fruzsina, parlamenti gyorsíró, Wéber Kata) a potenciális jövő. De félrevezető lenne, ha Mátrai Ágoston szívügyeiről értekeznénk itt, mert emberünknek a nőihez éppoly kevéssé van érdemben köze, mint a megbízható profizmussal végzett munkájához, éjjel-nappal színésznő anyjához (Csomós Mari), egy- vagy kétszínű kollégáihoz, avagy a menetrendszerűen programba iktatott barátokhoz. Mátrai szakmai pályáján, úgy tetszik, alapkövetelmény a semlegesség, ám ez az irodalmi feldolgozásban sajnos semmilyenséggé válik. A főhősnek Térey János kezéből is sikerült kicsúsznia. Valló Péter viszont nagy és indokolt bizalommal a protokollfőnök után kapatja Fekete Ernőt. 

Horgas Péter elegáns, világos, többfunkciós plexidíszlete kifogástalanul ideillő. Hidegen és sterilen klappol minden helyszínhez: lehet repülőtér, műtő, iroda, modern múzeum. A falból kihúzható ágyfiók még az elkerülhetetlen végállomást, a hullaházat is asszociáltatja. Közben nyit a díszlet egy külön kis szcénát azoknak az életképeknek, amelyekkel Valló Péter rendező helyenként illusztrálja a színdarabot, két mozgóművész közreműködésével. Benedek Mari jelmeztervezőként minden bizonnyal az előírt minőségű ingeket, nyakkendőket, öltönyöket adta a férfiakra, valamint belecsöppentett némi bujaságot és/vagy ártatlanságot a női kosztümökbe.

Valló a játék korrekt, jó ritmusú levezénylését intézi. A "nincs" ábrázolásához nyilván nem akart nagyon sok "van"-t bevetni. A rendező legnagyobb jótéteménye az, hogy a Radnóti újabb Térey-bemutatójának főszerepére ismét a Katonából hívott egy illusztris vendéget. Fekete Ernő nemcsak kiváló formáját és szakmai perfekcióját hozta magával, de még a színészi konnotációját is. Ahogy fénykörbe vont fejének árnyéka rávetül a hátsó falra, ugyanaz a jellegzetes profil rajzolódik ki, mint amelyik a Mizantróp plakátján és előadásában karikatúraként látható. Mintegy félórájába telik a Protokoll-bemutatónak, hogy az eleinte jólfésült yuppie-ból a szokott kócos hajú Fekete Ernő legyen, s onnantól a színész megbízhatóan elcipeli hátán a produkciót. Természetesen számíthat jeles partnerekre is. Gazsó György precíz mint miniszter, az elszakállasodott Csányi Sándornak feltűnően jól áll a karrierista protokollos kolléga vigyori kajánsága, Szervét Tibor pedig látható élvezettel, előretolt alsó ajkakkal morfondírozik a rosszmájú kritikusbarát szerepében.

Kedvesen önmegtartóztató vonás, hogy Térey művének színpadi változata - amelyet a szerző és Kovács Krisztina jegyez - épp a színházi vonalat mellőzi. Mátrai Ágoston a Radnóti-verzióban nem jár premierekre, s nem fejti ki nézői véleményét különböző színházi rendezők kvalitásairól. Pedig - tűnődünk el a zsöllyében - beleférne a műbe, hogy főhősünk egy hangsúlytalan estén kissé kedvetlenül lődörögve bevetődik éppen erre a bemutatóra, éppen ebbe a színházba. Mérsékelt érdeklődéssel és hűvös udvariassággal végignézi, megtapsolja, aztán kijőve vállat rándít. Sőt ehhez az utóbbihoz nem is kell Mátrai Ágostonnak lenni.

Stuber Andrea