Stuber Andrea naplója

 

© netrights: Stuber Andrea

 

vissza a napló oldalra

Stuber Andrea honlapja

vissza a főoldalra

2017. augusztus

hétfő

kedd

szerda

csütörtök

péntek

szombat

vasárnap

  1 2 3 4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

 

 

 

1. kedd

     Ma lesz a napja, hogy az utolsó anyagokat is elküldöm a nyomdába a Nyílt Fórum drámaköteteihez. Ez úgy van, hogy dramaturg barátaink tavaly 150 új magyar színdarabból választották ki azt a nyolcat, amellyel a szerzőkkel együtt foglalkoztak az elmúlt évben. Azután lett a művekből felolvasószínház a POSZT-on, most ősszel pedig kiadják őket két kötetben, ezen dolgoztam az elmúlt hónapban. Mindegyik színdarabot elolvastam legalább négyszer, a munkafázisnak megfelelően (elsőolvasás, második, javító olvasás, formázás, ellenőrzés. Remélem, mire korrektúraként újra elém kerülnek, addigra kiürülnek a szememből.)

     Volt köztük, amit már első olvasásra sem szerettem, és így is maradt. Volt, amelyiket harmadjára-negyedjére már egészen megkedveltem. Volt, amelyikkel elvoltam, és van egy, amelyikkel megszenvedtem (az az, amelyik még nálam van). Háromszor olyan hosszú, mint bármelyik másik, és formailag egészen speciális. Amit tipográfiailag el lehet képzelni, az minden van benne: különböző betűtípusok, eltérő sortávolságok, hol előrezárás, hol hátra, ecet erre, ecet arra. (Ha rákeresek erre a stuberandrea.hu-n, biztosan kiderül, melyik színházi előadásban mondták. És tényleg. Pécsi Revizor. Hallottam is a lelki fülemmel, hogy Bezerédi.)

     Szóval az említett darab többnapi feszes gályázásra kényszerített, mindazonáltal messze ezt találtam a legfigyelemreméltóbbnak. El nem tudom képzelni, mit kezdhetne vele egy színház (talán egy vizionárius rendező…), de aki írta, igazi költő, Szilágyi Eszter Anna néven. Miközben izzadtam a vért, akárhányadszor is élvezettel olvastam a sorait.

vissza a lap tetejére

2. szerda

     Úgy néz ki, hogy a Boci, boci tarka dallamát fütyülő madár a szomszéd papagája.

     Kicsit csalódott vagyok.

vissza a lap tetejére

3. csütörtök

     Hát azért most még itt is olyan hőség van, hogy éjjel 1-ig meg sem lehetett próbálni aludni, a fügét pedig hajnalban kellett kezelni.

     Három kritikafeladvány halmozódott fel, annyit kell megírni. De tegnap még lógászat volt és másodikaünnep a Hét Sportos Vezér Pizzériában, ahol teremnek garnélarákok. (Én egy tehetséges örülő vagyok. Ezt Esterházy Péter írta saját magáról, de azonnal tudtam, hogy rám is áll.) Ha már, akkor hozom Az évek iszkolásából, amin egyébként már túlvagyok, és azóta svéd meg svéd (részint Schein Gábortól, részint Henning Mankell):

     Kamaszként nagyon el lehet bizonytalanodni. Szoktam írni, apámat dicsérve, köszönve a neki köszönendőket, hogy hibátlanul teljesítette apai kötelességét (amennyiben egy adott ponton a bizalmáról biztosított), ha nem tudott is róla. Apai feladat: a lány a legszebb, a fiú a leg…, bármi, de leg…, egy adott pillanatban ezt kell látniuk a szemedben a gyerekeidnek, és hogy nem lehet tudni, melyik ez a pillanat. És hogy apaként nem tudom, hogy észrevettem-e ezeket a pillanatokat a gyerekeimnél.

vissza a lap tetejére

4. péntek

     Ami a kartondobozokat illeti, a másikban szakmunkák. Például apukám kandidátusi disszertációja 1967-ből, Az állammonopolista kapitalizmus Olaszországban címmel. Fogalmam sincs, hogyan találta magának annak idején ezt a fájintos kis témát, de olaszul tudott, valamelyest legalábbis biztosan, és 1964-ben két hónapot töltött ösztöndíjjal Rómában, ez volt életében az egyetlen hivatalos útja Nyugaton. (Akkor, igen, ezek szerint akkor hozott nekem aranyszandált. Felteszem, vitte magával papíron a lábamat, mert nem az a típus volt, aki fejben tartja a hozzátartozói adatait. Négyéves voltam, aranyszandiban csattogtam azon az egy nyáron, csodámra járt a Damjanich utca, princess of Csikágó.)

     Arra gondoltam, hogy van egy közgazdászdiplomám, tehát erőt vettem magamon és beleolvastam. Vigyázat, most idézni fogok:

     Az állammonopolista kapitalizmus körülményei között is érvényre jut Leninnek az imperializmusra vonatkozó tanítása, hogy a finánctőke és fináncoligarchia kisajátítja és saját érdekeinek szolgálatába állítja az államgépezetet. Ezt támasztja alá az a körülmény, hogy a kapitalizmus stabilizálására, fenntartására a gazdasági életbe való beavatkozásra az államot használják fel. Ezen túlmenően a lenini tétel érvényességét bizonyítja az is, hogy nyíltan vagy burkoltan, de minden fejlett tőkés országban a gazdasági életbe való beavatkozás a vezető monopoltőkés csoportok profitérdekeit szolgálja.

     Na. Akkor lehet, hogy mi most az állammonopolista kapitalizmust építjük.

vissza a lap tetejére

5. szombat

    

vissza a lap tetejére

6. vasárnap

     Már nagyon jól jönne egy kis enyhülés. Az elmúlt napokban még a szél is olyan volt, mintha az ember arca előtt bekapcsoltak volna egy hősugárzót. Lehet persze fokozni a Dunára lemenés napi mennyiségét, de a végtelenségig mégse, hiszen nincs a vízben internet.

     Meg kell mondjam, Verőce gálánsan gondoskodik arról, hogy időről időre kínáljon nekem írnivalót a Spirituszra. (Bár most épp hiába, mert vírus érte az oldalt, betegség, halál.) Tegnap ismét családi napot szerveztek a Duna-parton, és egy környékbeli társulat, a Dobay Márti Színjátszókör Lúdas Matyi című előadása is szerepelt a programban. Az interneten fellelhető adatok alapján a truppvezető nem amatőr, de a produkció azért erősen olyan benyomást keltett, vagy mondjuk nem hatott különösebben igényesnek. Félóra alatt le is zavarták a történetet végletekig leegyszerűsített formában, felvételről néhány műdallal, három szereplővel.

     Nők, akik előttem ültek gyerekekkel, tanakodtak közben, az első visszaverés után:

     A másodiknál orvos lesz. A harmadiknál… mi is? Megvan, igen, fürdőmester!

     Hát nem szóltam közbe, hogy az A Tenkes kapitánya. Mi lesz így velük, nem tudom.

     A közönség szemre kb. ugyanaz volt, mint Fabók Mancsinál a múltkor. Azon tűnődtem utána, vajon látták-e, érzik-e a gigantikus minőségi különbséget.

vissza a lap tetejére

7. hétfő

    

vissza a lap tetejére

8. kedd

     Feltámadt a Spiri, úgyhogy gyorsan elhelyeztem rajta egy cikket.

     Az itt már-már hagyomány, hogy előkerül egy kartondoboz, amiben ki tudja, mi van. Most egy konyhai tárgyakkal telivel kellett kezdenem valamit. A benne lévő holmi minden bizonnyal anyósomról maradt ránk. Hát egyebek közt egy teás- vagy kávés készlet, ami olyan csúnya, hogy már szinte szép. Walbrzych, Made in Poland, klasszikus forma elnagyolva és felturbózva. Mutatom. A csészék oldalán urak és hölgyek cicáznak. A belső mintha műmárvány mintázatát idézné, vagy a koszra kevésbé érzékeny járólapokét. A csészealj a gondoskodás csúcsa, amennyiben eleve rágyártották a kiömlött kávét.

     Nem süllyesztettem el a leletet, hanem elmosogattam, eltörölgettem és betettem az anyukámról ránk maradt bárszekrénybe. Ha egyszer majd véletlenül erre jár Zsótér Sándor, ebből fogom kávéval kínálni.

vissza a lap tetejére

9. szerda

     Szűk esztendők után idén végre bejött egy munka kedves férjemnek, ami ősszel fizetni fog. Mondtam, vegyünk haladéktalanul a medve bőrére evezőpadot, amit már régóta szeretne. Mert a szobabicikli Pesten van, és itt nincs mivel testedzenie. Úgyhogy vettünk. Azt most nem mesélem el, milyen abszurd kereskedelmi kaland volt megvásárolni egy ilyen korántsem olcsó szerkentyűt. De, elmesélem. Ami ki lett nézve a neten, az nincs kitéve a Decathlonban. Dobozban áll, és nem lehet kinyitni, szemügyre venni. Látatlanban kell megvenni, mint egy XXL-es zsákbamacskát. Közlik ehhez, hogy ha megvesszük, elvisszük, kibontjuk és nem felel meg, akkor nem veszik vissza, mert csak bontatlan csomagolásban fogadják vissza. Mindezek után amit a dobozban találtunk – pontosabban amit összeraktunk kis darabokból; a szerelési útmutató szerint: „2 személy, 30 perc”, hát nem jól tudták a szükséges idő mennyiségét, a végefelé már zseblámpával kerestük a sötétben a teraszon a csavarokat meg a lyukakat –, az persze egyáltalán nem olyan, mint amiről szó volt. De fő, hogy jó. Úgyhogy most kedves férjem evez. Olyan kocka hasa lesz őszre, hogy majd tőle nem fog becsukódni a metróajtó. Addigra majd hazavisszük innen a tárgyat, és akkor a pesti szobánk konditeremhez lesz hasonlatos. De nem baj, az egészségre megy ki a játék, kedves férjem a szobabiciklin is szépen dolgozik, már lehajtott egy Túr dö Francot, most majd lesz választék, mihez van kedve vagy mijét akarja terhelni. Jó, én is fogok evezni. (A szobabiciklit túl bonyolult átállítani az én kisebb méretemre.)

     Az evezőpadról a Csónakos jutott eszembe, úgyhogy Papuskám lett a neve.

vissza a lap tetejére

10. csütörtök

     Amikor egymás mellett dolgozunk – bevackolok az íróasztal mellé a fotelbe, közelről hallom, ahogy néha megreccsen kedves férjem alatt a szék, szeretem ezt a reccsenéshangot, emlékszem rá gyerekkoromból –, akkor néha kicsit összedugjuk a fejünket, elfeledkezve a szemüvegekről, amik ilyenkor összeütköznek. Ez a nyugdíjaskoccintás.

vissza a lap tetejére

11. péntek

         

vissza a lap tetejére

12. szombat

     Tizedik alkalommal vettünk részt Zamárdin baráti találkozón elvtársi légkörben, orosz pezsgővel koccintottunk az alkalomra. Utána el szoktuk mesélni egymással kedves férjemmel, melyikünk kivel miről beszélgetett, és nekem az tetszett a legjobban, amit neki a Balatonba befelé gyalogolva Gábi mesélt, aki Belgiumban él, Svájcban dolgozik (erről már volt szó), és munkája részét képezi, hogy ha szükséges, akkor sárga angyal: rengeteg érdekes szerszámmal felszerelkezett repülőgép-javító brigádot visz el lerobbant repülőgépekhez (maliciózusan megjegyezte, hogy jellemzően hétvégén robbannak le a magántulajdonosok repcsijei), ahol a szakemberek átabotában megjavítják a gépet annyira, hogy aztán el lehessen repülni vele a javítóműhelybe.

     Igazán nem szeretném megbántani a Balatont, de melegvizes gyerekmedencének érződött, a mi Dunánkhoz képest.

     Este aztán Vasvári Emesénél landoltam Pesten, illetve Budán, mivel kezdődik a Revizoron megjelenendő interjúk szezonja a kritikusdíj kapcsán, a várományosokkal, és kettő az enyém. A felkészülés keretében meghallgattam az Emesével készült rádióműsoromat 2012-ből, kicsit félve, hogy milyen, de jónak találtam. Úgy megörültem ennek, hogy utána meghallgattam a Dömötör András-műsort is (a Vajda Milán miatt), és feldobta az éjszakámat ennek váratlan öröme, hogy volt egy ilyen, hogy Ahol hely van.

     Tegnap a stuttgarti magyar-német rokonok fiatalabb nemzedéke járt nálunk vendégségben, kedves férjem vízre is vitte a fiúkat a Mackóalsóval (ez a túrakenunk neve, mondtam már?), ezért maradt mára a zamárdii beszámoló (tudom, hivatalosan egy i-vel írandó, de nekem így jobban tecc.)

vissza a lap tetejére

13. vasárnap

     Annamariék New Yorkban töltenek most egy hosszú hétvégét. Azonos pozícióból indultak, mert Adrian is kiskorában volt egyszer ott a szüleivel, és szintén semmire nem emlékszik az egészből, akárcsak Annamari. De – mondta tegnap szkájpon – amikor leszálltak Jerseyben a buszról, akkor egyszer csak tudta, merre kell indulni a házhoz. Zsuzsinknál laknak ugyanis. Így most kölcsönösen irigylem őket egymásért.

     A városról nem is beszélve. Gyorsan végignéztem az ausztrál Ványa bácsihoz címzett, 2012-es ottlétünk fényképeit. Tessék, ezt hoztuk Bronxból. És így vártam a soromra egy helyi darvasiván mögött. És hát közel olyan színpompás képsorozatom van Manhattanről Zsuzsi erkélyéről, mint a verőcei Dunáról. Mennyi szép gyűlt már össze az én szememben!

vissza a lap tetejére

14. hétfő

     Elolvastam a Stoner-szerző John Williams Augustus című levélregényét és megállapítottam: erre az emberre igazán nem lehet ráfogni, hogy mindig ugyanazt a könyvet írja. De nem is hasonlót.

     A fügefa helyén nőtt fügemező idáig jutott mostanra. Gyümölccsel is próbálkozik, nem sok eséllyel, de becsülöm érte.

vissza a lap tetejére

15. kedd

    

vissza a lap tetejére

16. szerda

     Augustusról eszembe jutott, hogy itt van Vác és Verőce között a limes. El is bicikliztünk oda tegnap, és leültünk kicsit nézni, pont ahogy annak idején a határőriuszok nézték a védendő Pannóniájukat a Duna túloldalán.

     Ezen közben New Yorkban. Nem tudom, mi az a legyezőszerű ott balra, azt az elmúlt öt évben építhették.

vissza a lap tetejére

17. csütörtök

    

vissza a lap tetejére

18. péntek

     A fővárosban voltam tegnap. Hát, mit mondjak, momentán nem valami vonzó az otthonunk. Minket rendszeres érint a pénzsíbolás (nem zs-vel ejtendő) csúcságazata: az építkezés, térkövezés. Jelenleg három házat bontanak a házunkkal szemben, ennek megfelelő zaj- és koszhatásokkal. Nem hogy parkolni nem lehet, de úgy zárják le két évre (!) a környékünket, hogy behajtani sem tudunk sehová, a behajtási engedélyünkkel. A kapualjunkban emberi ürülék. Onnan tudni, hogy emberi, hogy a használt vécéújságpapír is ott van mellette. A lakásban 30+ fokok. Az erkélyfa, úgy néz ki, végképp elkedvetlenedett és feladta a létet. Hatalom, hőség, halál.

     Annyi jó volt a napban, hogy mindjárt kettő is. Egyrészt hogy a Rózsavölgyi Szalon kedvesen befogadja a rendezvényünket: szeptember 10-én délután 3-kor ott tartjuk meg Koltai Tamás 75. születésnapját. (Eredetileg estére gondoltam, de talán túl erős konkurencia, pláne a kritikusokat tekintve, a Hegedűs a háztetőn-bemutató.) Másrészt interjú céljából találkoztam és beszélgettem Markó Róberttel, a Revizor kritikusdíj-várományos sorozata keretében. Avval fogom kezdeni (az interjút), hogy ilyen még nem volt, nem van, nem is lesz talán. Hogy ő (a Robi) nyolc évvel ezelőtt, az első ilyen „Oscar-díjasos” átadón még mint kritikus és a gála egyik segéderője vett részt, most meg mint várományos ül majd ott a frissen végzett rendező.

     20 hára értem Verőcére. Mint az őrült, ki letépte láncát, vágtattam a Dunába. Hát azért így könnyű, ezt belátom.

      Ahogy fog rajtam az idő vasfoga, egyre simábban el tudnék lenni itt, heti egy muszájos látogatással Bp-re. Mondjuk ez esetben kellene gründolnom egy „Több jó színházat a Dunakanyarba!” mozgalmat. Az már nehezebb.

vissza a lap tetejére

19. szombat

     Azt mondja a sógornőm, hogy Verőce strandfejlesztése is benne van a tegnapi Magyar Közlönyben, a Dunakanyar fejlesztései között. Típusa: „A Duna-parti szabadvízi strandok egységes, élményígéretet fokozó fejlesztése”.

     Ajaj! Ezek üldöznek engem? Ahelyett, hogy a nyelvi kifejezőkészségüket fejlesztenék.

     Kiss Tibor Noé Aludnod kellene című regényét olvasom. Mondjuk nem nagyon tudom megkülönböztetni egymástól a hősöket, csak a nevük alapján. De erős, fájdalmas, az emberi nyomorúságról sokat tudó széppróza ez.

vissza a lap tetejére

20. vasárnap

     Az amerikai lepkekabócát legyőztem, megmentettem tőle a fügét. De helyette új guzmi jelentkezett a múlt héten. Tegnap identifikáltam tudományosan felfegyverkezve, füge levélmoly a neve a rohadéknak, és evvel sincs mit tenni, lehet puszta kézzel ölni a hernyóit, ennyi. Ki gondolta volna, hogy ennek az árva fügének itt a kertünkben még személyre szóló ellensége is van. Nehéz a természettel zöld ágra vergődni.

     Ezt adtam a Spirinek szombaton.

     Tegnap családegyesítés történt a teraszon, épp csak kanasztázni nem tudtunk, mert Annamari csak szkájpon volt jelen.

     Mindenfelé annyi minden olyan, amilyennek nem képzeltem soha.

vissza a lap tetejére

21. hétfő

     Erdős Virág: világító testek 100 kis budapest. Kabátzsebkönyv, minden írás mellett olyan fotókkal, amilyeneket az én fényképezőgépem a „virág” állásban csinál.

     (kedves másik)

     énem

     tudom hogy nem vagy a radikális

     megoldások híve de

     azt azért még feltétlenül szeretném ha látnád

     ahogy azon az utolsó

     utáni téli

     reggelen a közönséges

     aranyeső hosszú vékony ágaival betöri a

     tömő utcai szemészeti klinika

     ablaküvegét

vissza a lap tetejére

22. kedd

     Tisztelt Stuber Andrea Úrhölgy!

     Köszönjük szíves megkeresését a Városház utca közterületi felújítása kapcsán.

     A védett övezet kijelölése Fővárosi Közgyűlési rendeletalkotás körbe tartozik, jelenleg a védett övezetből a Városház utca került csak ki a Párisi Udvar felújításához kapcsolódó útpályalezárás okán.

(…bla…bla…bla…)

     Belváros Önkormányzata igyekszik a lehetőségekhez mérten segíteni az építkezések kapcsán elnehezült lakossági parkolást.

     Kérem, szíveskedjen elküldeni részemre címét, telefonszámát és gépjárművének rendszámát annak érdekében, hogy segítsünk megoldást találni parkolási nehézségeire.

     Üdvözlettel

     T.S.

     kommunikációs vezető

vissza a lap tetejére

23. szerda

     Ez lett tehát az interjú. Mint egy jó drámaíró, megemelted a szöveget – mondta utóbb Emese. Nem emlékszem emelő mozdulatokra, de ha így – így, nem bánom. Markó Robival most elakadtam, mert megjött közben a Nyílt Fórum kötetek korrektúrája. Korrektúrát az ember szótagolva olvas, úgyhogy elleszek vele egy ideig.

     Mai:

     Erdős Virág

     (forrásvidék)

     volt egy öregapó volt néki volt néki nem

     volt néki soha semmije a világtörténelem

Itt következik a lap alja, ez jó, elégedetten becsuktam a kis könyvet. De aztán kiderült, hogy a következő oldalon folytatódik avval, hogy kezdete óta és aztán megy tovább. Kár, gondoltam.

vissza a lap tetejére

24. csütörtök

    

vissza a lap tetejére

25. péntek

     Közeleg az ősz. Mi sem jelzi pontosabban, mint hogy az ujjaim vége jeleket küld: hamarosan rongyolódni kezd. Sőt – ez újítás – mintha a hajas fejbőrömön is kezdene kiütni a pikkelysömör vagy valami ilyesmi. Gyorsan körülnéztem a neten, mit lehet tenni ellene, és rögvest vettem a falu patikájában egy idevágó sampont. Most akkor kátrányos kénsamponnal mosok fejet. Olyan is (a fejem). Majd igyekezni fogok valami más, vonzó női tulajdonságot kifejleszteni magamban ellentételezésül.

     Update: Az első mosás után azonnal égő piros foltok keletkeztek az arcomon a sampontól. Következő mellékhatás: depresszív gondolatok: öngyilkosság, bombamerénylet előkészítése, ilyesmi.

vissza a lap tetejére

26. szombat

     Ez a kölcsönkenyér visszajár egy speciális esete, hogy amikor a Nyílt Fórum-köteteket raktam össze, akkor mennyit kellett dolgoznom A Nyíregyháza utca szövegével, most meg, amikor a korrektúrát csinálom, A Nyíregyháza utca több száz oldala a pihentető levezetés. Mivel ebben formailag kevesebb a hibalehetőség, mint a többi műben. (Sértően sok korrigálnivalóm maradt magam után, meg a nyomda után.) Ha esetleg valami el van benne írva vagy tévesztve vagy kavarva, azt nagy valószínűséggel nem fogja észrevenni egyetlen olvasó sem, legfeljebb maga a szerző, vagy ő sem.

     Kedves férjem is olvas közben, Adam Zamoyski Napóleon bukása és a bécsi kongresszus című vastag könyvét. Újságolja, hogy Napóleon épp hazaért Párizsba az orosz hadjárat után.

     Több mint hét hónapja volt távol a fővárostól, ez alatt a főhadiszállásáról intézte az államügyeket. Ez meglepően jól működött, így továbbra is ő tartott kézben és irányított mindent, a külpolitikától kezdve egészen a párizsi színházak műsoráig.

     Még szerencse, hogy az utóbbit nem minden fióknapóleon ambicionálja.

vissza a lap tetejére

27. vasárnap

    

vissza a lap tetejére

28. hétfő

     Munkamunka. De közben minden nap megragadom a Dunát mint egy-egy utolsó lehetőséget ezen az elmúló nyáron.

     Az élet úgy elinalt, mint a villám – mondja dr. Csebutikin. A minap meghökkentem azon, hogy amennyiben 57 éves vagyok, márpedig kiszámolom és annyi, akkor én tulajdonképpen már tíz évvel ezelőtt is öreg voltam.

vissza a lap tetejére

29. kedd

    

vissza a lap tetejére

30. szerda

     Voltak évek, amikor egyáltalán nem gondoltam volna, hogy valaha majd ilyen nehezen válok meg ettől a Verőcétől. Húzom, ameddig csak az idő és az idő engedi.

     Mondjam, ne mondjam: a napokban tudtam vagy értettem meg, hogy meghalt egy olvasóm. Onnan ismertem őt, vagy annyiban ismertem, hogy olvasóm volt (reflektált olykor mailben), aztán a kritikuscéh pártoló tagja is lett – igen, a céh pártoló tagjainak és az olvasóimnak lehet egy közös halmaza –, azt akartam írni ennek kapcsán a szomorúságon túl teljes határozottsággal, hogy éljenek az Olvasók!

vissza a lap tetejére

31. csütörtök

     Lehet, nem említettem még, hogy megjelent a Papageno kritikusdíjasos különszáma. (Egyébként elektronikusan is el lehet olvasni itt.) Küldtünk belőle egy példányt az életműdíjas Radnóti Zsuzsának – pontosabban nem „küldtünk”, hanem Papp Timi küldte, nekem is ő küldött postán –, aki egy kedves asszony (mármint Radnóti Zsuzsa. De a Timi sem kedvetlen), úgyhogy felhívott, miután végigolvasta és nagyon odaléve köszönte a munkánkat. (És Papp Timit is felhívta.) Mondtam, hogy á, meg ugyan, ő meg vehemensen tiltakozott, csak ne mondjam, hogy semmiség, mert ő aztán igazán tudja, milyen ilyet csinálni, először rá kell venni a szerzőket, aztán nem küldik a határidőre, aztán zargatni kell őket, hogy küldjék már, aztán terjedelemre nem annyit írtak, amennyit kellett volna, és húzni kell.

     És hát ezek valóban nem ismeretlen momentumai a tevékenységnek :-)

vissza a lap tetejére

vissza a napló oldalra

Stuber Andrea honlapja

vissza a főoldalra