Prűdeknek nem ajánlott

A Veszedelmes viszonyok a Pestiben

          Szikora János, látványcentrikus rendező lévén, olykor maga tervezi színpadképeit. Most azonban El Kazovszkijra bízta a díszletek és jelmezek dolgát. S ő a lágyan aláhulló leplekkel nemcsak megoldja a színváltozásokat – melyek a szó szoros értelmében színváltozások –, de textilterével meghatározza az előadás hangulatát, formáját és stílusát is. Épp csak mondandóját nem, pedig már csak az hiányzik. Ezek a rózsaszín, piros, lila, sárga kelmék megfoghatatlan módon bujaságot árasztanak. Ha a néző megérinthetné őket, talán meg is égetnék a kezét. Voltaképp érthetetlen, hogyan fér néhány vég vászonba ennyi bujkáló erotika.

          A darab szereplői – az ancien régime panoptikumának figurái – a szerelmi mesterkedések, sorszámozandó hódítások bajnokai. Történetüket Choderlos de Laclos tüzértiszt tette közzé levélregény (és botránykönyv) formájában 1782-ben. E levélgyűjteményt Christopher Hampton dolgozta fel, ha nem is drámává – hiszen a cselekmény tulajdonképpen epikus maradt –, de színpadi művé. A verhetetlen intrikus, Merteuil márkiné és ellenállhatatlan barátja, Valmont vicomte bosszúálló tervet szövöget. Aztán jön a végrehajtás: a férfiú sikerrel csábítja el és viszi romlásba a házasságtörésben rutintalan Tourvelnét. S a levélváltás során akad még néhány szerető az ármánykodóknál itt is, ott is.

          Lukács Sándoré a hódító szerepe, s lenyűgöző tanítómestert formál belőle; a fejelcsavarástan és a gyakorlati szexológia professzorát. Teljesítménye precíz, rég nem látottan átgondolt és kidolgozott. Nem koncentrált hiába – e figurát ezúttal emlékezetesen egyéniesítette, elkülönítve sok más eddigi alakításától. Nagystílű partnere a darabbéli egyáltalán nem „fair play”-játékban Szegedi Erika márkinéja. Imponálóan egy húron pendülnek. Gátlástalanságuk, erkölcstelenségük nincs híján az eleganciának. A Cecile-t csitris bájjal, kedvesen játszó főiskolás Földesi Juditot jó nézni. Ha beszédmodorában, artikulációjában több volna a természetesség, akkor hallgatni is jó lenne. Hiánytalanul illusztrálja a megrendelt típust Földi Teri (Volanges-né), Eszenyi Enikő (Tourvelné), Olsavszky Éva (Rosemonde-né) és Sipos András (Azolan) is, egyedül Seress Zoltán fh. rí ki az önmagukat következetesen komolyan vevő szereplők közül. Danceny lovagként úgy lép elénk, mintha egy Moliere-vígjátékból érkezne az ábrándos lelkű, fellegekben járó udvarló-figurák egyikeként. Seress a karikírozással magára marad, neki kellene hát engednie.

          Szikora méltatásaként elmondhatjuk, hogy milyenre nem rendezte az előadást. Elkerülte az édeskésséget, az ízléstelenséget, az unalmat és a korhűség porrétegét. Helyenként felvillantotta, hogy van fantáziája (pikáns is!), érzéke a humorhoz és a szexushoz. Lehet, hogy ezt-azt benne hagyott a műben. Mindenesetre a Pesti Színház előadásának nincs mélysége, csak szépsége. Jelen formájában a Veszedelmes viszonyok csupán egy prűdeknek nem ajánlott kommersz darab. De ha már ilyet is játszani kell, akkor legalább így.

Stuber Andrea