Egy fő az egy fő

Pécsi Nemzeti Színház

színikritika

Új Tükör 1989. II. 24.

 

Egy fő az egy fő

 

          Rendes Brecht-előadás látható a pécsi színházban. Pedig a darab nem tartozik a német drámaíró legjobbjai közé; nekikeseredett és kegyetlen vígjáték, amit a szerző mértéket nem ismerő indulata kellemetlenül dühödtté tett. Tétele, az ember manipulálhatósága, Link Laja sorsán keresztül mutattatik be. Link olyan link és pipogya, hogy könnyen felhasználható: eleinte csak helyettesítenie kell egy elkódorgott katonát, mígnem a bajtársak végleg felcserélik a személyazonosságát. Átszerelik – mondja a gépies szemléletet hangsúlyozva Brecht –, mert egy fő az egy fő, s fő, hogy a létszám stimmeljen.

A darab tartalmaz egy függeléket, s Csiszár Imre vendégrendező ennek részeit használta fel módfelett ügyesen, amikor a történetet a színpadon is színpadra helyezte. Van egy dobogó, ami vasúti vagon is tud lenni. Ennek két oldalán ülnek a katonák, akik nézői a tábori „műsoros estnek”, s hol zajos tetszésnyilvánítással, hol szerelőként vesznek részt a játékban. Csiszár remek tempóban, nagy lendülettel pergeti az eseményeket. Hosszú és fontos utat járat végig, melynek elején a gyermekien naiv és jólelkű Link Laja áll a huncutul mókázó, amerikai filmekből ismerős vagabund katonák között. A végén pedig ott riaszt az átszerelt hős: a gépesen öldöklő, robotszerűen gyilkoló Jeriah Jip, vagyis néhai Link Lajos.

          A gondos munka méltánylandó eredményében a főszereplő Sipos Lászlónak van még komoly érdeme. Burleszk típusú balekot játszik; alakítását a szeme teszi nehezen feledhetővé. Az a kerekre nyílt, áthatóan tiszta kékségű, csodálkozón csillogó szem, amely a végére – mire Link Lajából Jeriah Jip lesz – olyanná válik, mint a befagyott tó hideg tükre.

Stuber Andrea