Stuber Andrea

Örökzöld fahumor

Wilde: Bunbury

Budapesti Kamaraszínház

színikritika

Népszava 1995. I. 23.

 

Örökzöld fahumor

 

          Oscar Wilde Bunbury című komédiája annyiban különbözik egy operettől, hogy nincsen benne zene. Az egyszerű, bohókás, biztos kimenetelű történetet itt nem kottafejek tartják össze, hanem poénok. Az a száraz, fanyar, angol humor, amit Wilde személyében történetesen egy ír dandy képvisel. Bunbury című szellemes művében mulatságos félreértések és hazudozások révén terel két ifjú párt egymás karjába és az oltár elé. (Ami kifejezetten szép tőle, tekintve, hogy az volt a véleménye: a házasság ugyanolyan demoralizáló, mint a dohányzás, csak sokkal többe kerül.)

          Gábor Miklós szereti Oscar Wilde-ot. (Wilde-ot szeretni jó.) Fogta hát Karinthy Frigyes és Hevesi Sándor fordítását, s érezhető kedvvel színre tette a Bunburyt a Kamaraszínház kietlen, Kálvária téri épületében. Székely László majdnem tapsos díszletet tervezett a vállalkozáshoz. Olyan angol szalont-könyvtárszobát tett elénk kezdetnek, amelyben még egy Agatha Christie-s hulla sem érezné magát idegenül. Schäffer Judit szállította a zsaketteket és a hölgyek ízléses toalettjeit. A többi a színészeken múlik, s nem múlik hiába.

          A kissé feszengő darabindítás után ki-ki nyújtja önnön jó és jobb formáját. Tyll Atilla előírásszerűen kimért, szertartásos inas. Tyll Attilánál lakájabb lakáj nemigen terem ma magyar színpadon. Hável László a két ujjával teremti meg Chasuble tiszteletest. Rátóti Zoltán vonzó, fess, elegáns, ami elég könnyen megy neki. Ennél figyelemreméltóbb, hogy hibátlan ritmus- és stílusérzékkel s tökéletes biztonsággal mozog e huncut úri világban. A főszerepet Kerekes József játssza nekiszelídült marcona külsővel, kackiával az orra alatt. Szigorú gyámapaként angolos pedantériát, s helyenként bájosan gyermeki felhangokat produkál.

          A női szakaszból nagyasszonyi rangjával emelkedik ki Vass Éva, kinek pazarul sprőd Lady Bracknelljéért olykor még izgulhatunk is. Néha ugyanis kétségesnek látszik, hogy a színésznő hirtelenjében össze tudja-e szedni frappáns és terjedelmes mondatainak minden egyes szavát. Az ifjú kisasszonyok kevésbé hálás szerepében Rudolf Teréz és Németh Mónika f.h. látható. Az előbbi ügyesen és stílusosan oldja meg feladatát, míg a színinövendék inkább csak a nagy igyekezetig jut el nagy igyekezetében. Tímár Éva szerez még egy-két nagyszerű pillanatot, például amikor bigott, vénkisasszony nevelőnő képében kislányosan szándékozik szökellni. (Ezt a nevetnivalón esetlen mutatványt utóbb az enyhe túlzásig viszi, amikor az előadás végén ifjúkori hibája lelepleződik, s ő pontosan koreografált vitustáncot lejt porig sújtottságában.)

          A Budapesti Kamaraszínház a Bunburyvel egy kellemes estét célzott meg, s el is találta. Én speciel két olyasvalakiről is tudok, aki tán még sosem nevetett ennyit, amikor nevettetni akarták.

Stuber Andrea