Hajóvonták találkozása tilos

Csehov: Sirály

Budapesti Kamaraszínház

színikritika

Népszava 1997. II. 17.

 

Hajóvonták találkozása tilos

 

A Sirály című Csehov-mű konkrét címszereplője – a madár – a második felvonásban kerül színre. Amikor Trepljov, a csalódott szerelmes az önkezével lőtt sirályt Nyina lába elé teszi. Mármost az Asbóth utcai Stúdiószínház bemutatóján Trepljov (Kamarás Iván), nem egy sirályt vág oda Nyina (Szalay Mariann) elé, hanem egész köteget. Tíz véres madarat, csokorba fűzve. S ez a túlzás – hogy ne mondjam: nagyzolás – jellemző vonása Alföldi Róbert rendezésének.

Amely egyébként sokszínűnek mondható. Már csak azért is, mert Bartha Andrea különböző színekbe öltöztette a szereplőket. Medvegyenko (Haas Vander Péter) barna, Trigorin (Rátóti Zoltán) szürke, Dorn (Újvári Zoltán) zöld, Szorin (Holl János) vörös, Nyina meg persze fehér. E színekben tobzódnak a műanyagok is – zuhanyfüggöny, lakk, gumi –, amelyeket Bartha és a díszlettervező Kentaur mindig előszeretettel használ a látványvilág megteremtésénél. (Érik a gyanúm, hogy a tervezőpárosnak talán részedése van a Tiszai Vegyikombinátnál.) A gumira amúgy nagy szükség van (kalucsni, gumicsizma), mert Alföldi az első két felvonás alatt fokozatosan elárasztja vízzel a színpadot. Trepljov és Arkagyina jót fröcskölődzhetnek, amikor veszekednek. (A tisztes távolságban maradó nézők megússzák az árvizet. A szünetekben műszaki alakulatok hidat vernek, hogy azon keresztül menekítsék ki a közönséget a szárazföldre.)

Az első két felvonás egyébként ötlettől ötletig haladó, éles, groteszkre vett játék. Alföldi ekkor a darab egyetlen szereplőjét sem hajlandó egészen komolyan venni. A harmadik felvonás külön egység – itt a rendező megadja a nagyjeleneteknek azt, ami jár. Vári Éva Arkagyinája nem is marad adósunk: szép, fáradt pillanatokkal ajándékoz meg, amikor visszahódítja Trigorint. A jelenet egyébként nemcsak erős, de enyhén szólva sajátos is. Arkagyina orális aktus révén szerzi vissza magának a szeretett férfit. Ami nem feltétlenül sért ízlésemben, csak nehéz elhinnem, hogy Trigorint – Brechttel szólva – a szexuális szolgaság tartja rabul Arkagyina mellett. A negyedik felvonás aztán új világot hoz: Nyina és Trepljov kivételével mindenki kékre vált. Ha a hideg fürdőtől kékültek el, azt értem.

Értek persze sok minden mást is. Az a tíz sirály sem akármi. Arra utal, hogy nem csak Nyina áldozat, hanem az összes többi szereplő is. Feltűnően kirakják elénk, hogy Mása (Pokorny Lia) éppen olyanná válik, mint az édesanyja (Illyés Mari). Azt is, hogy Dorn sem őrizheti meg az integritását. Meg azt, hogy Arkagyinának nem marad más, mint visszamenekülni a tizenötéves kislányok szánalmasan komikus pózába. Mindent kiraknak. Alföldi mindent nagyon megmutat. Így aztán nincs titka az előadásnak.

Kicsit olyan a produkció, mint a darabbéli Trepljov-performance. A fiatalember talán tehetséges is, de okvetlenül fantáziadús. Művének bemutatója nem szellemtelen és nem hatástalan. (Alföldi meg tanulhatott is Trepljovhoz képest hatást az amerikai filmekből. Hollywoodiasan katartikusak némely felvonásvégei.) Szóval van valami a fiúban. Vagy tehetség vagy feltűnési viszketegség.

Stuber Andrea