Stuber Andrea

Felvizezve

Csehov: Cím nélküli darab

Malij Dramatyicseszkij Tyeatr

színikritika

Criticai Lapok 2001.I.

 

Felvizezve

Csehov: Cím nélküli darab

Malij Dramatyicseszkij Tyeatr

 

Csehov első színpadi műve zsúfolt jegyzetfüzetre, kusza vázlattömbre emlékeztet. Itt-ott felbukkan benne a későbbi színdarabok egy-egy jellemző vonása, motívuma, szereplőjének skicce. A Platonovban ott téblábol "álnéven" számos figura a csehovi panoptikumból. Bugrov, a paraszt, aki birtoktulajdonos lesz, mint Lopahin a Cseresznyéskertben. Vagy a Trilejckij fiú, a doktor, akinek nyűg az orvosi hivatás, akárcsak Csebutikinnak vagy Dornnak. Aztán Anna Petrovna, aki - szaktársnőjéhez, Másához hasonlatosan - fütyül a konvenciókra, ha szerelemről van szó. Magából Platonovból egyszerre sejlik elő az önutáló Ivanov, az önsajnáló Ványa bácsi és az önkéntelen nőhódító Asztrov.

A Platonovként ismert színdarab túl sok szereplős, szétfolyó, kiforratlan, korai mű. De jól láthatóan alap, gyakorlóterep és kezdemény a letisztult, fegyelmezett, szabályos szerkezetű és nagy ívű Sirályhoz, Ványa bácsihoz, Cseresznyéskerthez és Három nővérhez. Ezzel a zsengével, a cím nélküli Csehov-darabbal érkezett a budapesti uniós fesztiválra a szentpétervári Malij Dramatyicseszkij Tyeatr. Akik látták egy budapesti fesztivállal korábban a Gaudeamust, mind lelkesen várták az újabb találkozást Lev Dogyin színházával. Feltehetőleg ők csalódtak nagyobbat.

Az előadás kilenc évig készült, amit frivol első pillantásra csak az látszik indokolni, hogy szinte valamennyi szereplő számottevő hangszeres tudást és értékelhető úszóteljesítményt produkál. Ahhoz kellhetett pár esztendő, hogy megtanuljanak trombitálni, hegedülni, zongorázni meg víz alá merülés után színpadi szöveget mondani. Valójában azonban inkább arról van szó, hogy Dogyin tanítványai - még főiskolásként - kilenc évvel ezelőtt kezdtek foglalkozni a művel, majd végzés után mesterük társulatához csatlakoztak, s többször ismét elővették. Az idők során formálódott, rövidült a szöveg - kikerült jó néhány szereplő, például Platonovné Szása teljes rokonsága -, és az újra meg újrakezdett próbák végeztével 1997-ben került közönség elé a munka, először történetesen Weimarban.

A szentpétervári Platonov minden szempontból vízre épül. A cselekmény színteréül Dogyin és a díszlettervező Alekszej Poraj-Kosic egy tó fölé emelt házat (fürdőházat?) képzelt el. Ennek megfelelően a női szereplők némelyike - Anna Petrovna, Szofja Jegorovna - nem is belépőt mondhat magáénak az előadásban, hanem beúszót. Az magától értetődik - kiszámítható jó előre -, hogy Platonov a tóban leli halálát a végén, bár arra nem gondoltam, hogy teste halászhálóba kerül és eső is áztatja majd.

Nem lenne a vízzel semmi baj, ha nem uralná és öntené el végül magát a darabot is. Kétségkívül lenyűgöző látvány a színpadkép, s nem mindennapos dolog azt nézni színházban, hogy a színészek valóságos kis műúszószámokat mutatnak be. Ötletes, hogy Platonov felesége öngyilkossági szándékkal, Grekova pedig hisztériás rohamban veti vízbe magát, vagy hogy Oszipot büntiből megfürdetik, mint Nemecseket. De minél több a fejesugrás, a tempózás, a pancsolás, annál öncélúbbnak hat a vizezés. Amikor Platonov és Szofja szerelmes jelenete páros víztánckűrré kezd fajulni - egyébként fürdőmez nélkül hajtják végre a gyakorlatot -, nehéz nézőként megőrizni a helyzethez illő komolyságot. Ekkor már rég nem a darab értelmezése, hanem a vízgazdálkodási koncepció határozza meg a színpadi megoldásokat.

Nem kevésbé hatásos, ám szintén kétes eleme az előadásnak a zene. A három szárazföldi szintre osztott színpadkép felső emeletén olykor összegyűlnek a szereplők, s jó kis jazzt játszanak meg ragtime-ot például a Csehov-kortárs Scott Joplintól. (A második szint néha revüszínpadként szolgál, ahol Anna Petrovna és Vengerovics zenés bohócszámot ad elő, később Oszip sztepptáncol.) A muzsika igen kellemes, de nem tudni, mi keresnivalója van itt. Számomra éppúgy darabidegennek hat, mint a fényűző életvitel a színen. Dogyin ugyanis társadalmilag magasabb polcra helyezte a szereplőket, mint ahogy azt mi megszoktuk a Csehov-előadásokban. Ezúttal nyoma sincs copfos Dunyasáknak és halinacsizmás muzsikoknak. Elegáns, nagyvilági úri társaságot látunk. Frakkos szolgák vonulnak graciőz módon, a hosszú asztalt többször is megterítik dúsan, gazdagon, csak pohárból öt-hat különbözőt téve minden egyes vendég elé. E helyi arisztokrácia tagjaként Platonov is skatulyából kihúzott; kifogástalan világos öltözékben, jól fésülten jelenik meg, amitől inkább vélhetjük csinos zsúrfiúnak, mint lelki rokkantnak. Az egész kompániát előbb nézném franciának, mint orosznak. Ismeretlenek. Hiába is kérném számon rajtuk a mi Csehov-sztereotípiáinkat és a saját közömet a történetükhöz.

Természetesen az előadás tökéletesen profi és precízen működő. Itt-ott még delikát finomságok is vannak benne, például amikor a házassági ajánlat megtétele közben Glagoljev gondosan összehajtogatja és visszaadja Anna Petrovnának Platonov ott maradt nyakkendőjét. Vagy amikor Vojnyicev belefújja az orrát a felesége kesztyűjébe, amelyet azért hozott magával, hogy párbajilag Platonov elé vágja. Az is szép kép, ahogy a megcsalt férj a zuhany alatt megtartja-megöleli összeomlott asszonyát.

Nem vitás, hogy a Malij Tyeatr színészei komoly szaktudású és nagy színpadi kultúrájú színészek. Ez biztosan így van akkor is, ha Szergej Kurisev Platonovként elég keveset látszik érzékeltetni a figura bonyolultságából, Irina Ticsinina meg szimplán nyegle, nyűgös nőnek mutatja Szofját, vagy ha a fityfiritty külsejű Tatjana Sesztakova eleve elképzelhetetlen a tábornoközvegy Anna Petrovna szerepében.

Dogyin társulatának Platonov-produkciója fölöttébb ideális turnédarab. Formailag eredeti, menetében szórakoztató, látványosságában érdekes. Jól eladható és könnyen utaztatható. A színház viszi magával a medencét, a vendéglátók megtöltik szépen helyi vízzel. Aki bárhol a világban jegyet vált az előadásra, úgy érezheti, hogy vett egy falatka (zakuszka) orosz színházművészetet. Tiszta üzlet, tiszta haszon.

Stuber Andrea