Stuber Andrea

A harmadik Ivanov

Fekete Ernő

interjú

Népszabadság Jövő 7 2004.III.26.

 

A harmadik

Ivanov a Katona József Színházban

 

Ha Ascher Tamás Csehovot rendez a Katona József Színházban, azt látatlanban is bátran merem ajánlani. Sok évvel a legendás Három nővér és a Platonov után most az Ivanovot viszi színre. A címszerep Fekete Ernőé. 

– Az egyik estén Dosztojevszkij angyali Miskin hercegét alakítja Az idiótában, a másik este Moličre ördögi Tartuffe-jét, a harmadikon pedig – legújabb feladataként – az emberileg szétesett Ivanovot, aki fertőző életundorban szenved.

– Épp szóba került a kollégákkal, hogy a nagy orosz színész, Innokentyij Szmoktunovszkij volt az, aki Miskint és Ivanovot is eljátszotta, s hogy ezen az alapon milyen szerepekre számíthatok még... Ami a mi Ivanovunkat illeti, őt semmi esetre sem úgy kell elképzelni mint unott férfit, aki ül a fotelban és rettenetesen sajnálja önmagát. Egy nagy tehetségű, csillogó szellemű, minden iránt érdeklődő, érzékeny és tevékeny emberről van szó – legalábbis ilyen volt korábban, csak mindez hirtelen elmúlt belőle. S most hihetetlen energiával azon dolgozik, hogy megértse, mi történt vele. Az első felvonás közepén kutatómunkába kezd – magában kutat –, és kísérletekbe fog annak érdekében, hogy végre kizökkenjen ebből a különös, depressziós állapotból. De nem tud zöld ágra vergődni sem önmagával, sem a nőkkel, akik szeretik őt. (Ónodi Eszter játssza Annát, a feleségét, Szantner Anna pedig Szását, a menyasszonyát.)

– Tudja már a titkot, hogy mi történt Ivanovval?

– Megfejtés alatt áll. Most van a próbaidőszakban a munka dandárja – ilyenkor tulajdonképpen kicsit zavaró is, hogy a különösen értékes esti órákban más darabok más szerepeit kell játszani –, hamarosan „dobbantania” kell az előadásnak. Sok mindent tudok már, és sok mindent még nem. Az biztos, hogy nem a megszokott, szalmakalapos, sétabotos, gyűrött lenvászon öltönyös Csehov-hősökkel fogunk előállni, s Khell Zsolt díszlete sem az a nyírfás, fonott kerti bútoros fajta lesz. A játék színtere rafináltan nem reális tér; inkább Ivanov lelkét ábrázolja, mint a házát vagy a birtokát. Maga a szöveg is megpróbál kicsit elszakadni az eddigi fordításoktól, hogy minél ismerősebb legyen valamennyiünk számára. Nincsen benne egyetlen „galambocskám” sem. Az mindenesetre biztos, hogy én mostanában Ivanovval fekszem és kelek, s nyilván erősen hat rám a figura. Abból is gondolom, hogy a minap rám szólt a súgó: ugyan, miért beszélek vele ilyen mogorván?!

– Harminckét éves. Vagyis némileg fiatalabb a szerepnél.

– De ha szerencsém lesz, és minden jól megy, akkor talán játszhatom Ivanovot még három év múlva is, amikor éppen annyi idős leszek, mint ő...

Stuber Andrea