Szabadság, szerelem

Épp a főpróbát próbálják a próbán a Budapesti Operettszínházban. Báró Simonich bécsi kastélyában vagyunk, a háznép a másnapi esküvőre gyakorlatozik. Jelezzük előre: a menyegzőből semmi nem lesz. 1848. március 15.-ét írjuk ugyanis, s e forradalmi napon egy olyan magyar arisztokrata kisasszony, mint Lebstück Mária, inkább a Pestről jött lelkes jurátusfiúktól jön lázba, mint a Herbert von kezdetű vőlegényétől. Ahogyan azt Szilágyi László és Huszka Jenő megírták daljátékukban, a Mária főhadnagyban.

         Többtucatnyian nyüzsögnek a színpadon: énekkar, tánckar, szereplők, statiszták. Képbe kell rendezni őket, mozgásukat eligazítani, lépéseiket összehangolni – fáradságos munka, csekély poézis. Míg Román Sándor koreográfus középen elöljár a táncszámban, a színpad jobbján a báró Simonichot játszó Marik Péter békésen bóbiskol kecses karosszékben. Idővel kiderül, hogy egyáltalán nem privátim próbál szundikálni, hanem „szerepből”: ilyen aluszékony örömapa lesz. Feleségeként Udvarias Katalin exponálja az eseményeket; megállapítja, hogy Máriának, a menyasszonynak nyoma veszett.

Jön a szubrettszerepet betöltő cselédlány, Panni, valamint a táncoskomikussá fejlődő női szabó, Zwickli Tóbiás. Vagyis berobban Oszwald Marika energiabomba, s így hajnali fél tizenegy tájt viharosan bukfencet vet, cigánykereket hány, és nekifutás nélkül átugorja Gálvölgyi János jókora ruhásdobozát. Tudniillik Gálvölgyi játssza a női szabót. Jelmezt még nem visel – igazi Gálvölgyi-féle csíkos ingben van, annak derekára kötött kardot. (Egyelőre maga Kossuth Lajos is farmerban flangál.) Gálvölgyi elegánsan, könnyedén viccel – a nézőtérre átmeneti besurranók érkeznek, akik élvezettel figyelik a jelenetet. Váratlan zavar támad: fúró hangja hallatszik, s mintha hangosító berendezéssel is össze lenne kötve. Ügyelő, asszisztens indul felderíteni, honnan jön az éktelen zaj, amely a továbbiakban még vagy tucatszor megzavarja a munkát. Ilyenkor mindig akad valaki, aki bemond egy poént abban a tárgykörben, hogy vajon kit fúrnak, és ennyire feltűnően?!

Bagó Bertalan vendégrendező – aki életében először visz színre operettet, s rögtön itt, a műfaj otthonában, szentélyében –, komolyan veszi ezt a naiv, bájos, hazafias mesét. Ugyanakkor árnyalatnyi iróniát is érez és éreztet benne. 1942-ben született a mű – figyelmeztet –, a két szerzőnek egyről-másról nyilván megvolt a véleménye! No de ha valamihez nem férhet irónia, az a primadonna és a bonviván szerelme. A Máriát játszó Fischl Mónika után csak úgy lebeg a lófarka; cikázik fiatalos lendülettel ide-oda előbb ifjú lányként, majd peckes katonatisztként. Nyári Zoltán a harcias Jancsó Bálint hadnagy alakjában alig győzi követni őt. (Meg még a fotósnak van nehéz dolga egy ilyen sokszereplős, sokmozgásos délelőttön. Mire kattintana egyet, a megörökítésre szánt szereplő már odébb is szökkent a színpadon.)

A darab végéig nem jutunk el ezen a próbán, de aggodalomra nincs ok. Szív a szívre rátalál – bár speciel Kossuthnak párja nem lesz –, mindenki megkapja, ami jár neki. A leendő nézőt is ideértve.

Bemutató május 28-án és 29-én.

Stuber Andrea