Stuber Andrea

Melomaszat

Varró, Presser: Tól a Maszat-hegyen

Budapest Bábszínház

színikritika

Színház 2005.XII.

 

Melomaszat

Varró Dániel – Presser Gábor: Túl a Maszat-hegyen

Budapest Bábszínház

 

Tervező: Grosschmid Erik. Dramaturg: Dobák Lívia. Animáció: Kovács Ivo és Szoboszlai Eszter. Koreográfia: Nemes Zsófia. Rendező: Kovács Géza Mv. Szereplők: Kovács Judit, Ellinger Edina, Ács Norbert, Semjén Nóra, Gyurkó Henrik / Teszárek Csaba, Radics Rita, Kemény István, Csák Zsolt, Bassa István, Rusz Judit.

 

A Túl a Maszat-hegyen tisztogatási tematikája nem ismeretlen a gyermekirodalomban. Tájékozottabb óvodások kívülről tudják például ezt a drasztikus strófát is:

Szurtos Peti szalad, szalad,

Kiabálja, hogy nem szabad!

Fut utána a mosdótál:

Megállj, megállj, te mocskos Pál!

 

Varró Dániel verses meseregényének színpadi változata – amely a Budapest Bábszínházban került először közönség elé – szelektív, mint a hulladékgyűjtés. Variálja és fabrikálja a művet, de megtartja alapkonfliktusát, az egymással antagonisztikus ellentétben álló piszkosság és tisztaság drámai összeütközését. A színre vivők transzformálták a történetet, áthelyezték az álom világába, és értelmes válogatás nyomán némely szereplőkhöz ragaszkodtak, másokhoz meg nem. Maga a főhős bizonyos szintézist képvisel a színdarabban, amennyiben egy személyben jeleníti meg Muhi András gyermeket és könyvbéli felnőtt szomszédját, Büdös Pizsamázót. (Igen, Andris voltaképp végig büdöspizsamázza az előadást.) Megelevenedik a színen Maszat Janka, a gyönge leányka, kinek megmentésére siet hősünk. Megláthatjuk a népies Makula bácsit, a szaniter szakos Szeplőtlen Szilviát és a dáthás angol költőt, ugyanakkor kimarad a képből például a daliás Luk gróf, Turgenyev burgonya, s mindenekelőtt nélkülöznünk kell – fájdalom! – öreg barátunkat, a mesemondó Varró Dani bácsit. Hiszen a szerző képzeletbeli párbeszéde, amelyet gyerekolvasóival folytat a könyvben – intelmek, tanácsok, verbális barátkozások formájában – nemigen ültethető át a színpadra. (Bölcs belátásra vall, hogy az alkotók – a szerző, Dobák Lívia dramaturg és Kovács Géza rendező – evvel nem is próbálkoztak.) Felmerülhet a kérdés, hogy ha sok minden hiányzik a Túl a Maszat-hegyen színpadi változatából, akkor voltaképp mit nyújt a Bábszínház. Ízelítőt vagy pótlékot csupán? Korántsem. Autentikus fordítást kapunk, egyik műfajból a másikba. Egy kedves, ügyes, szeretnivaló gyerekelőadást, amelyre különösebb mentegetőzés nélkül odatolakodhatnak a felnőttek is. (Ők legalább nem egykönnyen rémülnek meg a nagy, fekete pacaszörnyek agresszív fellépése láttán, ellentétben a nézők legfiatalabb korosztályával.)

A produkció az első perctől kezdve arra utal, hogy a színre vivők tisztelettel, empátiával és szakmai igényességgel nyúltak a meseregényhez. Az első kép rögtön felvázolja a formai megjelenítés eszköztárát. Egy ferdén álló, forgó színpad emelkedik középen, amely kezdetekben Andrisunk ágyaként szolgál (egyben vetítési felület). Később általános tereppé, vándorúttá, pacaláppá, Badarországgá vagy tintatóvá válik. Fölötte kétfunkciós tükör, amely hol visszaveri, hol átereszti a tekintetünket. A nagy, ovális üveglap maga mögött és maga előtt is kínál játékteret. A bábosok méltatásaként megjegyezzük, hogy evvel a tükörrel direkt megnehezítik a dolgukat, hiszen úgy kell a forgószínpad közepén ütött lyukban játszaniuk, hogy jószerével nincs is takarás. Elölről-hátulról rálátásunk van a bábra, mégsem tolakszik a szemünkbe egyetlen bábozó kéz, kar, vagy egyéb testrész látványa sem. Az előadásban többféle technikát vonultat fel Kovács Géza rendező, s elégedetten konstatálhatjuk, hogy a társulatnak a pálcás bábbal és a síkbábbal való munka éppúgy erőssége, mint ahogy a fejbáb vagy az árnyjáték sem gyengéje. Továbbá szívesen és ötletesen használnak olyan megoldásokat, mint a trükkös testhosszabbítás. Amikor is egy figura formás lába a színpad jobb oldalán, függöny mögül kibújva kalimpál, s az alak azután a túloldalon egy míves bábfejben csúcsosodik ki. (Ezt az elnyúlást történetesen a Babaarcú Démon produkálja. Az ő nevét akár külön eredetvizsgálat tárgyává is tehetnénk. Genealógiailag bizonytalan ugyanis, hogy egyből Az előretolt helyőrség című Rejtő-regényből kapta-e a nevét, vagy esetleg közvetve belejátszott a keresztelésébe egy Manchester United-játékos beceneve is.)

A Grosschmid Erik tervezte bábok bájosak és tetszetősek. Egy kócos Andris és egy cinóberhajú, copfos Janka járja végig útját rokonszenvünktől kísérve. (Fogkrém- és tintatámadások hőseiként és áldozataiként dacolnak az ellennel. Plusz lecsap a kecsap.) Különösen leleményesen elevenednek meg a Varró-féle fauna olyan speciális egyedei, mint a malacfejű balerina vagy a kicsőrösödött, pipaszárlábú elefánt. Kifogástalanok az életből vett, futólag felbukkanó figurák is: például Harry Potter, Batman vagy Zinedine Zidane. (Ámbár ez utóbbi kicsit kifogásos. Hiányzik ugyanis a báborr legvégéről az izzadságcsepp, amely a modell orrhegyén mindig látható.) A premieren tett enyhén melankolikus empirikus megfigyelésünk szerint egyébként a gyermekközönség számára Harry Potter figurája a ráismerés élményét nyújtotta, Piroskáé és a farkasé meg nem.

A bábszínházi Maszat-produkció kétszer jár csúcsra. Mindkét kitüntetett pillanathoz hozzá tartozik a zene: Presser Gábor e műhöz komponált muzsikája. Az egyik kiemelkedő betétszám a Bús Piros Vödör dala. Általában véve ugyan sajnálatosnak tartjuk, hogy a bemutató zenei anyaga felvételről hangzik el, és mások adják elő a számokat, mint akiket élőben látunk. Zavarónak mondható, hogy különböző ének- és beszédhangot hallunk ugyanattól a szereplőtől. Ámde a Bús Piros Vödör-dal speciális esetében sokért nem adjuk, hogy azt maga Presser Gábor dünnyögi el a saját, legnazálisabb módján. A másik pompás betét a jó Pali kalóz és bandájának Fogd a pénzt, fogd a pénzt, fogd a pénzt és uzsgyi! refrénű rapszáma. Történetesen mind a Vödröt, mind Pali kalózt Kemény István játssza jelesen. Ács Róbertet (helyesen: Ács Norbert) emelhetjük még ki a derekasan dolgozó társulatból, aki az angol költőt alakítja színészileg markánsan. Bassa István pedig a gülüszemű Paca cár lenyűgöző bábjával bánik kitűnően. Az utóbbi figura a rövidebb, célirányosabb második rész meghatározó alakja, aki egy dunsztos üvegben végzi, Paca-kivonat gyanánt. Hiszen Andris és Janka az elvárásoknak megfelelően győzedelmeskedik végül. Illetve inkább afféle remi ez a felek között, hiszen a finálé az általános szabadságot hirdeti meg, a maszatosságét is beleértve.

Az előadás legsúlyosabb hiányosságaként azt róhatjuk fel, hogy a Babaarcú Démonnak nem egyszerűen nincs drapp méhecske a zokniján, de még zoknija se van.

Stuber Andrea