Egyre

Parti Nagy Lajos: Ibusár

Egri Gárdonyi Géza Színház

          Az egri Sárbogárdi Jolán nagyon egyedül van. Persze neki is van édesanyja, továbbá nyomulós Guszti állomásfőnöke, valamint áttűnő Misi kalauz a múltjában. Mégis mindvégig magában látjuk őt – Jolánt – az ibusári vasútállomás lepusztult irodájában. Nádasy Erika úgy jön be ebbe a kietlen helyiségbe, hogy öt perc alatt a nézői szívekbe záratja a maga esendő, érzékeny, lelkiismeretes, boldogtalan, lúzer Jolánját. Első teendőként feltörli azt a láthatatlan nyomot, amit csizmája hagyott az ócska, koszlott padlón. Majd matat kicsit a bádog öltözőszekrényben, amely jelre nyílik – rá kell csapni egy zengzeteset az ajtajára. Ezután hősnőnk előveszi hálós szatyrából az ebédjét, majd gondosan összehajtogatja a cekkert. A ételes lábaska előkerülése az a pont, amelytől működni kezd az ismerősség meghitt varázsa, és innentől kezdve lehetetlen ellenállni annak a bánatos bájnak, ami Nádasy Erika Jolán-alakításából sugárzik. Pedig még csak a legelején tartunk az előadásnak! (A lábassal egyébként az a helyzet, hogy nem a ráillő fedő ül a tetején, és ezért precízen, füleken-fogón átvezetve hozzákötözték az edényhez.)

          Parti Nagy Lajos Ibusár című zenés-táncos huszerettjének legújabb, egy hangra írt változatában Jolán mintegy be van zárva az irodába és a nyolcórás munkaidőbe. Előttünk veti papírra lelkéből lelkedzett zenés opusát, valamint a művészetét ajánló levelet a Magyar Boldog nevű irodalmi folyóirat szerkesztőségének. S e jeles – vagy tán inkább jeltelen – októberi napon Sárbogárdi Jolán MÁV-menetjegykiadó a hangosbeszélő igénybevételével és egy üveg Hubertus társaságában megtartja A Bajkhállóy huszármente című háborús dalművének ősbemutatóját.

Az Ibusár egyszemélyes változatában kavarog, összefolyik Jolán alkotótevékenysége, debütálása és emlékezete. Egy teljesen hétköznapi, lestrapált, bordás kardigános, pamutharisnyás nő hol életének szereplőit játssza el, hol operettjének hőseit. Álmait és ébrenléteit eleveníti meg előttünk, szellemesen és leleményesen felhasználva a rendelkezésére álló, MÁV-leltár tárgyát képező segédeszközöket. Jolánunk termékeny képzeletének és praktikus teátrális érzékének köszönhetően a lavór könnyedén helyettesíti a csermelyt, a partvis a stéget, a kókadt-csenevész zöldnövény a lugast. A rozoga szekrény barokk palotaként áll helyt, a kályha mellé dobott piszkafa pedig éppúgy megfelel kivont szablyának, mint napernyőnek. Parti Nagy Lajos színpadi szerzői karrierre törő jegypénztárosa piros kendőjével sebet kötöz. Hivatali spirálfüzetének lapjaiból tépést csinál a csatatéren vérüket hullató magyar huszárok számára. A földhöz vágott ebédcsomag kenyérszeletkéjét piszkafa-nyársra szúrva idilli tábortűzjelenetet rögtönöz. És közben beszél, énekel, táncol, harcol, viharzik. Ha kell – és kell! –, kiállít önmagából egy teljes huszárregimentet avagy az operett énekkarát. Hol az ájulékony Amália hercegkisasszony szól belőle, hol a zord Leopold gyámatya, hol a délceg „Rihard” kapitány, hol Talpighy gróf, a raccsoló áruló. Máskor pedig a büfés Erzsit személyesíti meg, vagy anyukát, vagy Guszti bácsit, akivé készségesen átlényegül a falon lógó Lenin-kép. (A hetvenes években járunk. A MÁV szocialista nagyüzem volt ez idő tájt, és akkor sem tűnt vonzóbb munkahelynek, mint most.)

Jolán egyszerre előadója, nézője, kritikusa a maga romantikus operettjének és romantikátlan életének. Olykor leellenőrzi a tükörben az ideálisnak vélt színészi pózt, miközben tépőzáras strandpapucsában ropja a huszárok táncát. Máskor a korosodó emberek nem oktalan óvatosságával hanyatlik Amáliaként a földre. Ritkán látható színészi bravúr, ahogy Nádasy Erika megteremti az összes, szóba jövő alakot a hozzájuk járuló alkotói reflexiókkal együtt. Mindenki itt nyüzsög ezen a kietlen helyen: nemcsak a körbeábrándozott, habkönnyű operettfigurák, hanem az örökké sértődött, idegesítően jót akaró mama, a tolakodó, megvetett Guszti és a visszavágyott, lelécelt Misi kalauz. Mígcsak a fináléba bele nem visít a fél Ibusárt hangjátékban részesítő Jolánért érkező mentőautó (?) rendőrautó(?) szirénája.

          Az Ibusár és az ibusáriság teljes (vissz)fényében ragyog előttünk az egri Gárdonyi Géza Színház stúdiójában. Amit Nádasy Erika Szegvári Menyhért rendezésében megmutat – két zenész, a zongorista Nagy Zoltán és a tangóharmonikás Baran Grzegorz diszkrét közreműködésével –, az a rongyos élet és a vigasztaló színház tragikomédiája. Ezt kínálja nekünk a legigazibb Sárbogárdi Jolán. Csapzott hajjal, tányérsapkában, habselyemkombinéban, szemceruzával rajzolt bajusszal az orra alatt, fáslival bepólyázott fejjel, színészi mestermunkaként.

Stuber Andrea