Házaspárbaj

Edward Albee: Nem félünk a farkastól

Pécsi Nemzeti Színház

Edward Albee:Nem félünk a farkastól (Pécsi Nemzeti Színház)

Fordító: Elbert János. Dramaturg: Ari-Nagy Barbara. Díszlet: Horesnyi Balázs. Jelmez: Pilinyi Márta. Rendező: Béres Attila,

Szereplők: Udvaros Dorottya, Balikó Tamás, Darabont Mikold, Zayzon Zsolt.

Talán nem indokolatlan a kérdés, hogy vajon mi tartja életben Edward Albee Nem félünk a farkastól című, negyvenötéves színdarabját. Hogy 1962-ben a New York-i Broadwayn beütött – sok száz előadás –, az érthető. Újszerűnek tűnhetett a dráma és talán az amerikai publikum elevenébe vágott. Sikert aratott az 1966-os, öt Oscar-díjat begyűjtő film is – Mike Nichols rendezői debütálása –, erre az Elizabeth Taylor-Richard Burton házaspár főszereplése volt a garancia. A színdarab magyar ősbemutatója sem véletlenül vonzott sok nézőt; a Madách tűzte műsorra 1967-ben, a színház szép korszakában, Tolnay Klárival és Gábor Miklóssal a főszerepekben. (Érdekesség, hogy Gábor Miklós tizenhét évvel később ismét eljátszotta George-ot, a Hevesi téri Nemzetiben. Második Marthája Vass Éva volt, aki annak idején Honey-t formálta meg a Madách színházi produkcióban.)

          Azóta is elő-előkerül magyar színpadokon a Nem félünk a farkastól, amit úgy érthetünk, hogy a színházi alkotók nem kommersz műként, hanem a némi utánjátszó jelleggel bíró amerikai drámairodalom félklasszikusaként kezelik. Besorolását tekintve az Albee-mű, mondhatni, a kellemes társalgási darab ellentéte: kellemetlen társalgási darab. Házastársak gyötrik egymást és a hozzájuk látogató másik házaspár tagjait, miközben sok alkohol folyik le a torkokon. Unalomból és keserűségből elkövetett csoportos verbális garázdálkodás, szellemi szélhámoskodás és lelki fosztogatás zajlik előttünk. Meglehet, a maga idejében mindez mélyrehatóbbnak tűnt, mint most. Az is valószínű, hogy a szavak jelentősen inflálódtak azóta. Mindenesetre az évtizedek múlásával kissé megfogyatkozott a Nem félünk a farkastól formabontó ereje.

Albee első és legfényesebb munkája az egykori hamvát elveszítve, a frissességen túl és a patinán innen színésznődarabbá lépett elő mostanra. Minden pesti vagy vidéki társulatnak megvan az az érdemdús, nagy tudású, tapasztalt dívája, aki ötvenen túl, az anyaszerepkörbe érve felragyoghat Marthaként. (Akár könnyítés ez, akár nehezítés: a figura talán nem teljesen idegen az őt megformáló színésznőktől. Martha egyik alapvető problémája alighanem az, hogy nemigen tud hozzákorosodni az évei számához.) A szerep olyan, hogy módot ad az érzelmek, hangulatok és felvett modorok széles skáláját megmutatni. Marthában van humor és kegyetlenség, infantilizmus és zsarnoki hajlam, szentimentalizmus és kiábrándultság, empátia és közöny. Igazi színészi jutalomjáték. (Illetve nem egészen igazi, hiszen az előadások bevétele aligha a főszereplő színésznőt illeti meg.)

A Pécsi Nemzeti Színház a Kamaraszínházában mutatta be Albee drámáját Béres Attila rendezésében. Udvaros Dorottyát hívták meg a főszerepre, mindannyiunk megelégedésére. A mű – méreténél és jellegénél fogva – arra termett, hogy kis térben, közeli közönség előtt játsszák. A 6-7. sornál messzebb ülve a pécsi kamaraszínház sem ideális, az viszont egyenesen képtelenség, hogy a vidéki színházak budapesti fesztiválján a Nemzeti nagyszínpadára helyezték a vendégprodukciót, a teljes balkont a távolba szakítva az előadástól.

A dobozteret, amely helyszínül szolgál, Horesnyi Balázs formálta olyan világos, modern enteriőrré, amilyet az amerikai házbelsőkhöz társítunk. Hűvös lak ez – az érzést fokozza a hivatali helyiségekre jellemző, mennyezeti pontvilágítás –, talán az épp hazaérkező házaspár sem érzi különösebben meghitt saját fészeknek. (Abból gondolom ezt, hogy Udvaros Dorottya szinte rögtön nekitámaszkodik a falnak, rátenyerelve a tükörfelületre. Én mint gyakorló háziasszony, sosem tennék ilyet, mert a tükrön minden ujjlenyomat csúnyán ott marad.) A díszlet a legkevésbé egy humán értelmiségi otthonára emlékeztet, ámbár lehet, hogy téves képzeteink vannak a szóban forgó környezetről. Albee a kisvárosi intelligencia képviselőit mutatja be itt, de nem szokták hangsúlyozni a Nem félünk...-ök, hogy értelmiségieket látunk. A darab előadásainak díszletéből általában hiányzik a könyv. Ezúttal is csak néhány kellék jellegű példány tartózkodik a színpad szélén, mivel szöveg van arra, hogy az események egy pontján George félrevonul olvasni.

Horesnyi Balázs jobbára piásüvegekből rendezte be a lakást. Használatba vett palackok tolonganak a központi helyzetű bárasztalon, kiürült üvegek a szekrényeken, polcokon. Alkoholbarát emberek laknak itt.

Az italozás ábrázolásában a játszó személyek elegáns ívű folyamatokat visznek végig. Udvaros Dorottya mutatós Marthája a jókedvű részegség állapotában érkezik, majd lassan józanodik, miközben olykor ittasnak adja ki magát mentségül. Balikó Tamás George-án fizikailag talán látszik a szesz, hangulatilag viszont nem javít, mentálisan nem ront rajta. Darabont Mikold malacrózsaszínben prezentált Honey-ja hányástól hányásig evickél, s a fürdőszoba minden értelemben menekülési útvonalat biztosít számára. Zayzon Zsolt jóvágású Nickje a társaság kedvéért és az érvényesülés jegyében látszik inni. Az itt a szokás, hogy mindenkinek pohár van a kezében. Idősebb és ifjabb Posvány Petik és Posvány Petinék fojtják alkoholba az élettel, a sorsukkal és egymással szembeni elégedetlenésüket.

Udvaros Dorottya Marthája és Balikó Tamás George-a olyan játékot játszanak, hogy égetik egymást mások társaságában. Vélhetjük ezt egyfajta őszinteségnek és konvenciómentességnek, de ettől ez még az marad, ami: társunk megalázása, emberi méltóságában való megsértése. Udvaros az abszolút győztes, mert az ő Marthája szeszélyes, leleményes, ironikus nő, aki briliánsan tud szerepelni, tréfálni, gonoszkodni, színlelni, váltani. Férjét vesztésre ítéli, hogy Balikó George-a túl érzékeny, könyörgésre hajló, helyenként még megalázkodó is. Már rég bele kellett volna pusztulnia ebbe a házasságba, ha nem fejlesztett ki immunitást Marthával szemben. Személyes mérkőzésük terepén túl ott egy intimebb és békésebb hangulatú edzőpálya, ahol a felek kitalált gyermeküket pátyolgatják a saját örömükre, közös témául. (Játékszabályaik szerint a fiúról nem szabad beszélni, s Martha ezt az előírást most megszegi. Érthetetlen egyébként, hogyan tudta eddig elkerülni a szabálysértést. Hiszen ha egy középkorú ember megismerkedik valakivel és beszélgetni kezd, tíz percen belül kikérdezik tőle a családját.)

A jóval fiatalabb vendégházaspár részint alanya, részint tárgya, legfőképpen pedig kiszemelt közönsége Martha és George rosszkedvű játszadozásának. Nehéz ugyan elképzelni, hogy nem távoznak már az első durva dialógus nyomán, de jelenlétüket a szerző éppen az illemmel, a beilleszkedési és megfelelési vággyal magyarázza. (Nick új tanerő azon az egyetemen, ahol George is dolgozik, s ahol Martha édesapja a rektor. Az Új-Karthagó nevű város egyeteme ez, s Albee talán arra gondol: hogy ceterum censeo, ezt a helyet is el kellene pusztítani.) Zayzon Zsolt Nickje feszes, formatartó és feltűnően karrierersélyes. Darabont Mikold némiképp ellene mond Honey szerephagyományainak, amit a magam részéről nem veszek rossz néven. Ezt a fiatalasszonyt butának szoktuk hinni, de Darabont ábrázolásában nem feltétlenül az. Érti ő, hogy mikor mi folyik, s tudja, mi mire lehet jó. Zayzon-Nick esetleges ügyeit belekalkulálta a pályaépítésbe. Egy-egy váratlan rosszullét is jól jöhet, ha az ember tudja, mit nem akar észrevenni.

Balikó sérülékeny George-a unterman Udvaros Dorottya sziporkázó Marthája mellett. Csupa szín, energia és turbulencia Udvaros alakítása. Szeretetreméltó részlete, hogy gesztus gyanánt egy-két pillanatra felidézi Csomós Mari emlékezetes, Radnóti színházi Martháját. („Papsi”. „Örökkön-örökké” – mondja Udvaros jellegzetes csomósmari-hangon.)

A játék magasról indul, és nem látszik követni semmiféle dinamikai gazdálkodási tervet. S mert Béres Attila rendező nem él beosztással, a produkció óhatatlanul meg-megáll, le-leül, el-elpunnyad rövidebb-hosszabb időre. Szépen fájó viszont a befejezés. Balikó a karjaiba veszi Udvaros kiscicássá puhuló Martháját, s beviszi az üvegfal mögé, ahol nem várt módon természeti idill fogadja őket. Felettük bárányfelhős, kék ég, lábuk alatt zöld mező. George gyengéden leteszi az asszonyt a tisztáson, s eltűnnek szemünk elől a fűben.

Talán a távoli, szerelmes múltba visz vissza ez a kép. Esetleg azt jelzi vigasztalón, hogy hőseink nemzhetnek még képzeletbeli gyermeket. Mindenesetre kapunk egy bágyadt kis hepiendet.

Stuber Andrea