Stuber Andrea naplója

 

© netrights: Stuber Andrea

 

vissza a napló oldalra

Stuber Andrea honlapja

vissza a főoldalra

2009. augusztus

hétfő

kedd

szerda

csütörtök

péntek

szombat

vasárnap

         

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

 

1. szombat

Kedves férjem a születésnapjára Veuve Clicquot pezsgőt kapott a bátyámtól. Ezt a márkát én onnan ismerem, hogy ilyet szoktak rendelni az operettekben a párizsi mulatókban. (Zsorzs, egy palack vöfklikót a szepáréba!) Tegnap alkalmasnak találtuk a pillanatot, hogy felbontsuk, amikor épp abált szalonnát vacsoráltunk sült császárhússal és póréhagymával. Száraz, rozé, finom. (Veuve Clicquot-ék készítették az első rozé pezsgőt, 1775-ben.) Óvatosan felvetettem, hogy a poharamban kikeverném belőle kiskanállal a buborékot – ahogy kedvenc Angélám is szokta Nyíregyházán , mert nagyon szúrós, de kedves férjem erre csúnyán nézett, úgyhogy elálltam.

vissza a lap tetejére

2. vasárnap

Goldoni Terecskéje Zsámbékon a Szputnyiktól, abban a reményben, hogy mégiscsak nézek valami nyárit és az majd jó lesz nekem. Ám ezt meglehetősen gyengének találtam. Nem ismerem Nádasdy Ádám fordítását, de az az egy óra tíz percnyi szöveg, amely a produkcióban elhangzott, sem humorosnak, sem leleményesnek, sem költőinek nem tűnt. Sőt kifejezetten sekélyes, közönséges és jellegtelen anyag benyomását keltette. Az előadás hullámpalából alkotott látványvilága leginkább valami dél-amerikai (hullám)bádogvárost idézett. A játékban, úgy tűnt, nincs eléggé rend, felügyelet és ökonómia. Mintha Kovács Dániel rendezőnek nem sikerült volna mederbe terelni a szereplők lendületét és hevületét, ami inkább hangoskodásban és zarámbolásban nyilvánult meg, mint sziporkázó színészi ötletekben.

Pető Katának volt egy meghatóan szép perce, amikor örült annak, hogy feleségül kérték. Orosz Ákost meggyőzően fűtötték tomboló energiák. És Téby Zita, akit most láttam másodszor színpadon, ismét nagyon figyelemreméltónak mutatkozott.

vissza a lap tetejére

3. hétfő

Júliusban húsz országból jártak a naplómban: Ausztráliától kezdve Dánián, Indián, Kínán, Svájcon, Szerbián át Törökországig és tovább. Nem t’om, mi’csináltak itt, de remélem, jól érezték magukat.

Most, hogy a szokásoshoz képest kicsit megkésve, de pakolom fel a Cikkek évenkéntbe a 2009 első félév anyagait, kénytelen vagyok szembesülni avval, hogy a kultura.hu-s munkamennyiség mellett milyen nehéz fenntartani a kritikusi tevékenységet. Ott van kéken-fehéren, hogy idén nem sikerült folyamatosan és rendszeresen írnom a szaklapoknak, csak alkalmilag. Sőt, ahogy nézem, interjút meg egyet sem csináltam, ami könnyen azt jelentheti, hogy jószerével nem is beszélgettem senkivel. Nos, lehet, hogy be vagyok gubózva, és még csak selyemhernyóval sem kecsegtetek.

Mondtam már, hogy Máté strandon dolgozik nyári munkásként? A minap a hangosbeszélőnél hasznosították, több nyelven. Ha nekem lenne dolgom a hangosbeszélés, félő, nem tudnám megállni, hogy ne egyénieskedjek bele. Még szerencse, hogy sosem írtam zenés huszerettet, mert ellenkező esetekben esetleg képes lennék elővezetni a mikrofonba, mint Sárbogárdi Jolán.

Mai:

AZ ÓCEÁNBAN TÖBB REPÜLŐGÉP TALÁLHATÓ, MINT TENGERALATTJÁRÓ AZ ÉGEN.

vissza a lap tetejére

4. kedd

Egy közeli olvasó azt mondta, túl sokat írok a Frédikéről, és hogy az embereket nem érdekli annyira a más kutyája. Nem értettem a megjegyzést, hiszen a Frédike nem a más kutyája, hanem a miénk!

Egyrészt szerintem aki kutyás, azt érdekli valamelyest a más kutyája is, és én kapásból fel tudok sorolni legalább három kutyás olvasómat, másrészt meg ez van, ezt kell olvasni.

Úgyhogy szomorúan beszámolok: az utóbbi időben rohamosan öregedett a kiskutya és sokat romlott a kondíciója. Kicsit reménykedünk, hogy ebbe belejátszik a meleg, mert az láthatóan megterheli és kimeríti, és talán lesz majd jobb, de ez nem biztos.

Lassabban és kevesebbet sétálunk, a Duna-partra nem is igen jutunk le, hacsak kedves férjem le nem viszi karjaiban Frédikét a lejáratnál. Lefelé – lépcsőn is – gyakran éri baleset (ilyenkor nem is Frédinek hívjuk, hanem Béninek), megbotlik, orra esik, olykor támolyog vagy összerogy. (A házban, a ház körül már dolgozunk az akadálymentesítésen.) A csípőízületeivel gond lehet, ez meglátszik a még mindig délceg járásán is – enyhén mereven teszi-veszi a hátsó lábait –, amitől az ülése is furcsa lett: egészen a popsija hegyén foglal helyet. Ettől egyrészt viccesen fest ülve, másrészt nehezen tud felkelni. Most legújabban ismét biceg.

Ugyanakkor kíváncsi és jókedélyű – bár kevésbé gyakran csóválja a farkát, mint régen. Változatlanul habzsolja a kaját – bár a csirkelábbal, ami oly sok éve tápláléka, már nehezen boldogul, úgyhogy a csirke lába szárát most le is vágom, túl vastag, viszont a lábujjait megtartom és odaadom, mert azok vidáman szoktak integetni a kiskutya szájában. Testi közelséget kedvelő családtag lévén továbbra is az a legnagyobb boldogsága, ha valamelyikünk odabújik hozzá. Ilyenkor végtelen elégedettséggel, halkan röfög.

Szellemileg friss. Itt épp internetezni tanul Annamaritól.

vissza a lap tetejére

5. szerda

Megható mailek tanúskodnak arról, hogy vannak olvasók, akik ragaszkodnak a Frédike-olvasmányokhoz.

De ne hanyagoljuk el a mezőgazdasági híreket sem: a minap szüret volt, leszedtem és elfogyasztottuk az egy szem szép, érett fügénket. Az idei betakarításnál száz százalékos hozamnövekedésre számíthatunk, mert van egy másik darab fügécske is a fán, csak az még nincs kész.

Mai:

A tegnap délutáni verőcei vonaton egy férfi Nietzschét olvasott, amivel kétségkívül felülütötte az én kezemben lévő Karel Čapek-kötetet. Bár az is filozófiába hajlik. Azt mondja benne egy felügyelő (Zádor András fordításában):

A BELSŐ UTAK TALÁN A LEGRÖVIDEBBEK ÉS LEGEGYENESEBBEK, DE MŰSZAKILAG HELYTELENEK. TALÁN TISZTÁN ETIKAI SEJTELEM ALAPJÁN IS RÁ LEHETNE JÖNNI A BŰNTÉNYRE, DE AZ INTUÍCIÓ NEM SZAKSZERŰ. A REGÉNYEKBEN SZEREPLŐ DETEKTÍVEK TECHNIKAILAG MIND ROSSZUL DOLGOZNAK. TÚL SZEMÉLYESEN, TÚL ÖTLETESEN. MÓDSZERÜK BŰNÖZŐMÓDSZER, NEM DETEKTÍVMÓDSZER.

vissza a lap tetejére

6. csütörtök

Mostanában rémes hírek jelennek meg Verőcéről a hírportálokon. Tegnapelőtt azt olvastam az indexen, hogy egy verőcei családi házban holtan találtak egy házaspárt, a férj megkéselte az asszonyt, majd felakasztotta magát. (Mondjuk azt rögtön tudtam, hogy ez nem mi vagyunk.) Ma meg azt látom, hogy helyi romákat vertek a Magyar szigetre érkező fiatalok. Ez egy markánsan jobbos falu, és sok terepszín ruhás, kigyúrt, kopasz embert látni, ami a legkevésbé sem kelt bennem jó érzést.

Egyébként ma valahol Pécs környékén, az Ördögkatlanban szeretnék fődögélni, ahol a Pécsi Harmadik Színház a Sóska, sültkrumplit adja, amire évek óta vágyódom (Lipicsem!), de még mindig nem jutottam el. Remélem, egyszer majd összejön nekem.

Van olyan, hogy egy-egy produkcióról rögtön tudom: látnom kell. Most például ilyen az A Pityu bácsi fia, amit Anger Zsolt rendez majd Komáromban. Mindazonáltal leszögezem, fájó veszteségként élem meg, hogy Anger mostanában nem játszik, hanem rendez. Olyan nagyon jó színész! Nekem hiányzik színpadon látni.

vissza a lap tetejére

7. péntek

Mindenesetre érdekes, hogy Verőce honlapján közlik MTI-forrásból a verekedéses hírt, és azt a címet adták neki, hogy Cigányokra támadtak vagy cigányok támadtak Verőcén?

Más szempontból a 2800 lakosú Verőce jó falu, ami abból is ered, hogy mindig is falu volt, nem pedig pusztán nyaralóhely (mint pl. Göd), és ez meglátszik a szerkezetén, az infrastruktúráján. Túl az elmúlt húsz évben állított Géza fejedelem-, keresztelő Szent János-, Szent Kristóf-, honfoglaló magyar- és Wass Albert-szobrokon, a Hét Vezér Haranglábakon és az Életfákon, van posta, takarékszövetkezet, gyógyszertár, hentes, pékség, zöldséges, CBA, cukrászda, gyros-bár, gazdabolt fénymásolóval, rendőrőrs. Ráadásul – mint azt Behofsits fuvaros egyszer elismerően megállapította – mi olyan szerencsésen helyezkedünk el, hogy a felsorolt műintézetek egyike sincs öt-hét perces sétánál messzebb tőlünk, és ugyanez elmondható a Duna-parti, a vasútállomási és a temetői távolságunkról is. Mondhatni, mi vagyunk Verőce szíve.

Más. Könyvvel volt kitámasztva az ablak, és miután kivettem, megnézegettem. Tények könyve 1988, ez a címe, tele van mindenféle adattal az 1987-es évről. (Az év legnagyobb példányszámban kiadott könyve Moldova György: A pénz szaga, 270 ezer. Legnézettebb magyar film: Szerelem első vérig, 974960 néző.) Mivel az újságok adatai is szerepelnek, így összeszámoltam, hogy figyelembe véve a Film Színház Muzsikától az Új Tükörön és a Vasárnapi Híreken át a Színházig mindazokat a lapokat, amelyeknek abban az évben dolgoztam, egyszerre akár 564680 példányban is megjelenhettem, ami szinte már túlzás is egy olyan gátlásos, visszahúzódó, nyilvánosságot kerülő nőtől, mint amilyen én vagyok.

vissza a lap tetejére

8. szombat

Fotórovat:

Reggeli kávé a nagy diófa alatt.

A kiskutya olykor leszedi tekergés közben a függönyt, de most inkább baldachint csinált belőle magának. Biztonsági okokból mégis inkább kicsomagoltam.

Elbotlottam tegnap egy vízvetőben vagy miben, felhasította a nagylábujjamat, úgyhogy ma reggel versenyt bicegtem Frédivel a Duna-parton, de nem tudni, ki nyert.

Óóóó... Most írja anyukám a skype-on, hogy meghalt Cseh Tamás... (Kultura.hu-n jártam már ma, ott egyelőre nincs hír erről. Jaaaj, ha kellene is, nem tudok, nem akarok nekrológot írni róla...) Az Esszencia cédé velem van. Vörösboros, cédéhallgatós, merengős hétvége lesz ez.

Ma, később.

Nincs jelentősége, hogy évtizedek óta nem beszéltünk már. Ha soha nem találkoztam volna vele, akkor is része lenne az életemnek éppen úgy, ahogyan sok-sok ember életének része, aki soha nem találkozott vele. Gézánál szebben úgysem tudnám elhebegni a búcsút:

CSAK MÉG EGY UTÓIRAT,

CSUPÁN A PONTOSSÁG MIATT,

ÉS MÁRIS ZÁROM ÉN

AZ ÖSSZES LEVELEM, IRÉN.

CSAK MÉG EGY UTÓIRAT,

AMIBEN KÖZLÖM, HOGY MINDENKI SZÉTSZALADT,

HOGY PRÓBÁLJUNK MOST SZERTESZÉT,

KI-KI MAGÁNAK SZERENCSÉT.

MICSODA EGY UTÓIRAT,

AMIBEN MINDENKI SZÉTSZALAD,

TINTÁNK EGYRE FOGY, BETŰINK DÜLÖNGÉLNEK, IRÉN.

DE A PONTOSSÁG MIATT

KÖZLÖM, HOGY SZÉTSZAKAD

AZ EGYNEK TŰNT EGÉSZ, ÉS MOST MINDEN

RÉSZNEK HÁTRAARC.

ITTHAGYJUK EGYMÁST IRÉN,

MITŐLÜNK BÚCSÚZOM ÉN,

HA VOLTUNK EGYÜTT VALAHA,

AKKOR EZ AZ EGYÜTT UTÓIRATA.

ÉS HA MÁR EZ UTÓIRAT,

HÁT LEGYÜNK CSAK PONTOSAK:

EGYMÁSNAK HÁTRAARC KÖVETKEZIK,

VALAMI PONTOS TERV SZERINT.

HÁT EZ VOLT AZ UTÓIRAT,

PUSZTÁN A PONTOSSÁG MIATT,

TINTÁM FOGYASZTOM ÉN IRÉN,

MITŐLÜNK BÚCSÚZOM ÉN.

(Cseh Tamás – Bereményi Géza: Utóirat)

vissza a lap tetejére

9. vasárnap

Gimnazista voltam a Levél nővéremnek megjelenésekor. A borító kettős portréja keltette fel a figyelmemet a könyvesboltban. Fogalmam sem volt, ki ez a Cseh Tamás és Másik János, de egyik srác helyesebb, mint a másik. Kiolvastam a tasakot és beruháztam a zsebpénzemet. Rögtön meghallgattam otthon, nagy hatással volt rám. Egyszerre nyűgözött le és döbbentett meg. Konyakok, presszók, piszkos ruhák, abortuszbizottság, trottőrcipős földrajztanárnő, fiúkkal barátkozó főbérlő – el sem tudtam képzelni, hogy ilyesmikről énekelni lehet. Aztán Cseh Tamás és Bereményi Géza dalokba és poétikus mélabús hangulatokba foglaltak egy egész korszakot és égtájat.

A megismerkedés a homályba vész. Könnyen lehetett ismerkedni vele. Hallgattuk az Egyetemi Színpadon, és utána ültünk nagyobb társaságban valami csehóban. Nyilván a bátyámnak köszönhetem (ő indiánba is ment, Beszélő Papír nevű újságíróként, ami azért volt különösen helyes név, mert nem beszélő papírnak a vécépapírt nevezték az indiánok :-), most megkérdeztem tőle, honnan ismerte, de nem tudja már.

Emlékszem, feljöttek hozzánk Évával, és Tamás egyszer csak azt mondta: menjünk ki a Keletibe. Közel laktunk a Keletihez, és persze eszünkbe nem jutott volna egy pályaudvarra kimenni csak úgy. Velük órákat lődörögtünk ott, különös élmény volt. Meglehet, kellettek ilyenek a későbbi Frontátvonuláshoz. Jártunk náluk Kővágóörsön is, este előkerült bor, gitár, és akkor hallottam életemben először a Székely himnuszt.

Pár évvel később Moszkvában (ahol klubvezető-helyettesként gardíroztam a Pestről jött fellépő vendégeket: Cseh Tamást, Bereményi Gézát, Márta Istvánt és Novák Jánost) Géza meg én kicsit gonoszak voltunk; sokat nevettünk Tamáson.

Nem, nem ismertem közelről, de annyira igen, hogy elmondjam, egyszerre volt szeretnivaló kisfiú, hőzöngő kamasz és varázsos pali.

vissza a lap tetejére

10. hétfő

Igen, valahogy így.

Útközben megtudtam Mátétól, hogy Bud Spencer akkor született, amikor az anyukám, Terence Hill pedig akkor, amikor a kedves férjem anyukája, bár ők ketten sosem verekedtek együtt. Utóbb aztán kiderült, hogy Máté nem pontosan emlékezett a színészi születési évekre, nem áll fent az említett egyezés, amit sajnáltam, mert nekem kifejezetten tetszett.  

vissza a lap tetejére

11. kedd

Szeretem a színházi plakátokat, szívesen legeltetem rajtuk a szememet. Jó formában lévő műfaj. (Az milyen helyes például, hogy A hős és a csokoládékatona plakátján a Tibi csoki betűtípusával van szedve az előadás címe!) Viszont határozottan nem tetszik, hogy mostanában soha nem tüntetik fel a főszereplő színészek nevét, hanem egyedül a rendezőét. Hozzászokhattam már a gyakorlathoz, de ehhez képest is erősen elcsodálkoztam a nemzeti színházi Ármány és szerelem plakátján, amelyet tegnap láttam a Nyugatinál. Nem hogy azt nem írták rá: Tompos Kátya – Makranczi Zalán (ja, hogy nem Kátya fogja játszani Miller Lujzát? elég kár), hanem grafika vagy egyéb, Schiller-dráma tárgyú műalkotás sem látható rajta, csakis pusztán kizárólag az előadást rendező Alföldi Róbert fényképe. Ha innen nézzük, még szerencsének mondható, hogy a János vitéz plakátjához nem állt be a búzatábla közepébe fényképezkedni a főigazgató.

vissza a lap tetejére

12. szerda

Megtudtam – mert megkérdeztem Szász Jánostól –, hogy a Radnóti Színház azért nem fogja mégsem bemutatni a Jó estét nyár, jó estét szerelem darabot, mert Fejes Endre nem adta a jogot. Ez engem csalódással és értetlenséggel töltött el. Korábban Bandi ilyesmivel nemigen foglalkozott, a felesége, Éva intézte az ügyeket. Amióta Éva meghalt, azóta az őket ápoló, gondozó és segítő hölgy még szorosabb zárlat alatt tartja Bandit, aki bizonyára nincsen jó állapotban. Nekem az utóbbi években mindössze kétszer sikerült eljutnom Fejesig, akkor is csak telefonon, és ehhez is alighanem az kellett, hogy a hölgy bizonyos régi papírok miatt általam fenyegetve érezte az anyagi érdekeit. Most felhívtam az asszonyt – Bandi nála van (a svábhegyi házuk már nincs is meg), persze nem beszélhettem vele –, és érdeklődtem erről a sajnálatos esetről. Szomorú lettem a zavaros, tájékozatlan és hárító válaszától. Ezek után rákérdeztem arra is, ő fogja-e örökölni Fejes Endre szerzői jogait. Azt felelte, igen. Avval búcsúztam: kedves Gabriella, remélem, tudja majd, milyen felelősséggel tartozik a magyar kultúrának. Már most is tudja – biztosított, de nem állíthatom, hogy ez engem maradéktalanul megnyugtatott.

Mai:

MÁLLÓ VAKOLATÚ HÁZAK, KÖRFOLYOSÓK, VÁGYAK, BENNETEKET HÍVLAK TANÚNAK! (Presser – Fejes: Átkozott élet) Ezt a dalt Kútvölgyi Erzsébet énekelte hátborzongatóan a Jó estét nyár, jó estét szerelem vígszínházi ősbemutatóján. (Most jut eszembe, a Vígszínházról és Marton Lászlóról álmodtam. Főzött valamit. Valószínűleg azért épp főzött, mert néztem este a tévében A tábornok lánya című filmet /nem volt érdemes megnézni/, és abban a figyelemreméltó James Woods is főzött valamit. Már csak azt nem tudom, hogy miért épp Marton László.)

vissza a lap tetejére

13. csütörtök

No lám. (Természetesen nem szálltuk meg Cseh Tamást, egyetlen bulit sem szerveztünk – Féltékeny Szív csalóka emlékei ezek :-)

Megnéztem tegnap az Intim fejlövés című filmet, Szajki Péter első munkáját, amely egyebek közt arról híres, hogy nagyon kevés pénzből készült. (Mindazonáltal remélem, hogy pl. Várkonyi Eszter rendes gázsit kapott érte.) Nem rossz film, de azért azt sem mondanám, hogy jó. Úgy éreztem, meglehetősen idegenek nekem ezek az emberek, akiket a mű felvonultat, bár nem állítom, hogy nem értem meg őket. A mozi közönsége elég sokat kuncogott, nem tudom, miért. Kifejezetten szomorú film ez, még akkor is, ha a végére valami sietős hepiendféleség van odacsapva.

Megjegyezném, többedszeri mozinézői tapasztalatból: Kovács Lehelben egy egészen kiváló filmszínész van, és nem is rejtőzik.

vissza a lap tetejére

14. péntek

Mivel a tegnapi nap orvosos volt anyukámmal (Mi a véleménye a Keleti pu. előadásáról? kérdezte tőlem a doktor úr), ezért szerdán bent aludtam a városban, amire hónapok óta nem volt példa. (Máté tartja a frontot otthon egyedül.) Nos, lakókörnyezetünk mintha holdbéli tájjá változott volna, sok kráterrel, mindegyik egy-egy magyar munkásról elnevezve.

Késő este még megnéztem – mert olyanom volt – a Csak egy lövés című filmet dévédén (hát annál meghatóbban bájosabbat, mint amilyen Harrison Ford, amikor ott beszélni és járni tanul! akárhogy is, bármekkora sztár is, Harrison Ford kitűnő színész, állítom), aztán reggel a sétálóutcai dolgozók már 7 óra előtt belefogtak áldásos tevékenységükbe, ami valamicsodák zajos ledobálásában nyilvánult meg. Jóleső érzéssel gondoltam arra, hogy van menekülési útvonalam.

De voltaképp az egész tegnapi nap kapcsán csak annyit akartam beírni ide, hogy amikor jövök a rakparton Újpest felé, egy kis kanyarban mindig eszembe jut a szerencsétlen Diana hercegnő. A Lánchíd hídfője alatti szakasz hasonlít a Pont d’Alma alagútjához, ahol a végzetes baleset történt.

vissza a lap tetejére

15. szombat

Falusi asszonyság lévén komoly vonzerővel hatnak rám a könyvesboltok, amikor futólag a fővárosban tartózkodom. Tartózkodom ugyan a könyvvásárlástól – mert nagyon meg kell válogatni, hogy mit próbáljak benyomni a dugig megtelt könyvespolcokra, olyat például szinte sosem veszek, amit még nem olvastam, tehát nem tudom róla, hogy meg kell lennie a háznál, a kéznél –, de most elszántam magam Darvasi László Virágzabálók című kötetének va banque beszerzésére. Egyrészt szeretem a vaskos nagyregényeket, másrészt dicsérik. És ha már ott voltam, Kántor Péter gyűjteményes verseskötetének nem tudtam még ellenállni. Azt hiszem, csak az első, 1979-es A kavicsot vettem meg annak idején, több talán nincs is tőle, bár ez nem biztos. Mindenesetre most fogtam, vittem, a diófa alatt letanyáztam, és míg a kiskutya engem párnaként hasznosított, olvasgattam hátulról előre az időben a verseket, nagyon-nagyon jólesett.

Mai:

KIÜLÜNK EGY PIROS PADRA

BÁMÉSZKODNI HOSSZAN.

NEM IS TUDOM, JÓBAN VAGYUNK

TE MEG ÉN, VAGY ROSSZBAN?

(Kántor Péter: Őszre fordul)

vissza a lap tetejére

16. vasárnap

Túl sok idő telik el a Máté Gábor-osztály zsámbéki életrajzi produkciói között. Egy év alatt mindig elfelejtem, hogy már tavaly is megbántam, hogy kritikaírást vállaltam. Kérdezi Szűcs Kati, számíthat-e az esedékesre, persze, mondom, de aztán az előadás után inkább szeretném kihagyni ezt a szemérmetlen vállalkozást, hogy mérlegeljem dramaturgiai vagy szcenikai szempontból egy színész életének válogatott eseményeit.

Most, a Kovács Patrícia alatt szinte végig össze volt szorulva a gyomrom, keveset nevettem, pedig ezúttal is tehetségesek, szellemesek, őszinték és viccesek voltak. Alighanem az volt a bajom, hogy nem éreztem a szeretetet. A Járó Zsuzsában mozgalmi hevű szeretet volt. A Szandtner Annában figyelmes tisztelet. Itt viszont hűvös szakemberek jöttek be az epizódokra. Mintha az osztálytársak kihúzódtak volna Kovács Patrícia mögül, talán hogy ne kelljen nagyon elmerülniük az alapjában véve bulvár tematikában. Szerintem itt aránytalanul túlnőtte a magánéleti vonal a szakmait. Nyilván lehetett volna jelenetben feldolgozni például a Szerelemtől sújtva-film készítését, vagy mondjuk a Radnóti-beli szerepeket, vagy a miskolci Kornélkát, de ez utóbbiakról nem esett szó. Viszont alaposan ki lett teregetve Anger Zsolt, majd Gusztos Péter politikus nehéz, üldöztetésekkel teli élete. (Amikor megtudtam, hogy Kovács Paci és az Anger szétmentek, fájt nekem. Ha rokonszenves, erős pár szerelme odalesz, az mindig bánt kicsit. Nyilván rossz ómennek veszem. /Mészáros Máté inkább ironikusan, mint komolyan adta elő Ne menj el! magyar szöveggel a Ne me quitte pas!-t, de még így is ezek voltak az este legszebb és leglíraibb percei, a Patrícia eldalolta Nadányi-vers mellett/.)

Rézsútosan előttem ültek Patrícia hozzátartozói: mamája, testvére, Gusztos Pétere. Fegyelmezetten nem néztem rájuk az előadás alatt egyszer sem. Így is épp elég sok minden nem tartozott rám.

Megjegyzem, a Járó Zsuzsa Szandtner Anna – Kovács Patrícia produkciósorrendet teljesen ideálisnak tartom. Olyan, mintha én találtam volna ki. Ha tényleg én találtam ki, akkor jövőre a Fenyő Iván következik.

vissza a lap tetejére

17. hétfő

(Tehát nem én találtam ki. De Máthé Zsoltot sem kisebb érdeklődéssel várom majd. Bár lehet, hogy neki mint témának jót tett volna még egy-két év haladék. Úgy érzem, fog ő még kijjebb teljesedni. Okozni meglepetéseket.)

Gyerekkorom legjobb estéje a ’60-as végén augusztusban volt Nagyrécsén. Jancsi feltette a tévét, kifelé fordítva, az ablakba. Ültünk a kertben kempingszékeken, csillagos ég alatt néztük a táncdalfesztivált, rántott csirkét ettünk, és a lerágott csontokat lazán a hátunk mögé hajigáltuk.

(Innen nézve attól tartok, hogy a csontokat utóbb Klárinak kellett összeszedegetnie, hacsak nem volt kutya. Erre nem emlékszem, hogy akadt-e kutya a háznál. Egy-két disznó volt hátul, a budi mellett, az biztos. Szívesen elnézegettem őket, dinamikus állatoknak tűntek.)

vissza a lap tetejére

18. kedd

A végzetfa tegnap úgy kezdett el illatozni, mintha határidőre dolgozna. Már nagyon vártam. Lett egyébként egy-két új hajtás a fa mellett, úgyhogy ha valaki végzetfára vágyik, jelentkezzen.

Frédike az elmúlt napokban délutánonként támolygott a melegtől, de mire sötét lett, felélénkült, és a késő esti sétákon olyan virgonc, hogy össze-vissza csatangol, felfedezteti velünk a falut. Régóta szerettem volna megörökíteni azt, ahogy álmában sétál, és most végre sikerült. Ide feltölteni ugyan nem tudom – nem bírja el a mobil net –, de ez a kezdő képkocka.

vissza a lap tetejére

19. szerda

Tegnap barátok, Balaton. Mára annyi cikk, hogy se napló.  

vissza a lap tetejére

20. csütörtök

Mai:

A KISLÁNYOM VAGY, A VÉREM, S HA ÚGY DÖNTESZ, REPÜLNI AKARSZ, REPÜLJ VELEM. CSÚF SZAVAK HALLATÁN NE BOTRÁNKOZZ. HA A SORSRÓL KÉRDEZEL, ANNYIT MONDHATOK, TEMPLOMOT, HITET, SZÓSZÓLÓT BÁRMIKOR TALÁLHATSZ, ÁM TUDNOD KELL, A MI FAJTÁNKNAK INKÁBB AZ ELLENKEZÉS KEGYELME MARAD. ISZOM ÉS KOCKÁZOM, ROSSZ VAGYOK, MINT A KÓBOR ÉJSZAKA. SZEMEM VÉRES, ARCOM PÜFFEDT, UJJAIM REMEGNEK, AKÁR AZ ŐSZI ÁGAK, REGGELENTE SZÉDELEGVE SZÜRCSÖLÖM A KÁVÉT. MINDEZ NEM ÉRDEKES. BÁRMIKOR ELSZÁLLOK VELED! NEM LESZ OLYAN PILLANAT, AMIKOR AZT MONDOM NEKED, HOGY NEM! TÖLTS ABBÓL AZ ÜVEGBŐL, KÖSZÖNÖM. 

Nem, nem Fejes Endre, de simán lehetne. Darvasi László: Virágzabálók.

vissza a lap tetejére

21. péntek

Tegnap kiizzadtam magamból a Kovács Patrícia-kritikát, Pöti bulvár címen (ami nem pont ellentéte a grand boulevard-nak). Megjegyzem, én szeretem Kovács Patríciát, ez a főiskolás Kabaré-vizsgaelőadásukon eldőlt. Az sem véletlen, hogy az osztályból egyedül őt ismerem személyesen – Járó Zsuzsán kívül, aki nyíregyházi színházi , nyilván ezért is kértem tőle interjút, megismerkedendő. (Úgy rémlik, a papírújságban nem ezek a fényképek jelentek meg a cikkhez, Bácsi Robi gyönyörű, Gelsomina-szerű portrékat készített hozzá. Ha nem is annyira változatosakat, mint amilyenek az Angeréi a zsámbéki előadás fotókiállítás-díszletében.)

Felteszem egyébként, hogy Patrícia visszasír engem mint újságírót, mert azóta biztosan sok vicik-vacak bulvárlap munkatársának vicik-vacak kérdését kellett megválaszolnia. (Nem állunk kapcsolatban, érzékelhetően mindketten tartózkodóan viszonyulunk a színész-kritikus nexushoz.)

Miután kiizzadtam a kritikát, még elolvastam, mint vélekedtek a produkcióról mások, és az egyik cikk nyomán elrestelltem magamat pletykalap szintű intimpistáskodásért, egy másiknál pedig bosszúsan hálistenkedtem, mert abból újabb intimitást tudtam meg Patríciáról, olyat, amit az előadás láttán magamtól szerencsére nem személyazonosítottam. (Ugyanakkor az egyik epizód révén váratlanul elhelyeződött bennem egy mail, amit évekkel ezelőtt kaptam, naplóbejegyzésre.)

Azt hiszem, még a Járó Zsuzsakor maileztünkben méltatlankodtam Máté Gábornak, hogy micsoda feladat ez? Azt fogjuk majd írni, hogy a Fenyő Iván sokkal rosszabb, mint a Czukor Balázs, vagy hogy?! Maguknak se könnyű – hümmögte vissza, mert szim- és empatikus egy ember.

vissza a lap tetejére

22. szombat

A keddi balatonozáson felbuzdulva azt találtuk ki, hogy vigyük el a szüleimet megfürödni a Balatonban. A tegnapi napot szemeltük ki erre, gondolván, hogy a négynapos ünnep második negyede autóközlekedési szempontból előnyös lesz. (De tévedtünk, mert mindenki más is ugyanezt gondolta.) Csuriék kedvesen elvállalták, hogy átjönnek Frédi-szitternek – nem lehet már egyedül hagyni a kiskutyát, mert folyton balesetek érik, és olyankor ki kell menteni (fogalmam sincs, mi lesz ősztől, épp úgy ide leszek szögezve, mint tavaly ősszel?) –, kigondoltuk, hogy apukám a kerekes székből gumimatracra fog landolni egyenesen, és azon majd betoljuk a mélyebb vízig, ahol úszhat. Apukám azonban elállt a kalandtól, és végül én mentem csak az anyukámmal – meglátogatva a kedves unokahúgomékat Balatonfenyvesen –, de anyukám is igazi látványstrandoló volt a kűrruhának beillő amerikai fürdőrucijában, fekete pólóban, szalmakalappal. Pont úgy festett, mint egy miami nyugdíjas :-)

Míg mi ott nyaraltunk, itt kedves férjem derekával kertrendezés közben történt valami, amitől szinte mozdulni sem tud, úgyhogy most két rámszorulómmal vagyok. Ráadásul úgy kezdődött a nap, hogy értesültem a hírekből: a nyíregyházi kis Laci elefánt elvesztette az anyukáját. Hát ez sem egy ünnep, ez a mai nap. (Könnyebb időkben szívesen befogadnánk elárvult elefántgyereket, de most nincsenek könnyebb idők.)

vissza a lap tetejére

23. vasárnap

(Kedves férjem állapota nem sokat javult. Még mindig nem tudnák behívni gyorsreagálású hadtesthez. Most csináltam neki deszkát az ágyra derékaljnak.)

Tűnődtem tegnap, hogy vajon mikor lettek részei az életünknek azok a technikai eszközök, amelyek azelőtt soha nem hiányoztak. Az biztos, hogy 1990-91-ben még írógépbe írtuk a cikkeket az Esti Hírlapnál – avagy diktált az ember a géppuskakezű Gyárfás Klárinak –, és minden bizonnyal így volt a Népszavánál is, 1992-93-ban. Viszont amikor 1995-ben Párizsban éltünk fél évig, már volt velünk számítógép, erre azért emlékszem, mert álló napokig nyomtam a flippert. (Rég leszoktam a számítógépes játékokról, de az első időkben voltak szenvedélyes korszakaim: térbeli tetris, Taipei, valami csővezeték-rendszeres, ilyesmi.) Párizsban kedves férjem munkahelyén volt már internet is, magyar tartalomszolgáltató oldalak ugyan még nem, de ő a fransztelekomos mailjére megkapta hetente a Magyar Narancs hírösszefoglalóját és némely cikkeit, kinyomtatta és hordta haza nekem.

A mobiltelefontól sokáig elzárkóztunk, ám 1997-ben muszáj volt venni, amikor a Vasárnapi Hírek kultúroldalait szerkesztettem, és nem hogy vezetékes vonalam nem volt a szerkesztőségben, de íróasztalom sem. Az állás elmúltával visszaadtuk a mobilt a szolgáltatónak.

1993 és 1997 között vasárnaponként jöttem egy-egy színikritikával a Népszavának, és amikor először adtam le gépből küldve faxon, legszívesebben felszaladtam volna megnézni a Törökvész útra, hogy tényleg ott van-e, amit írtam. Ez volt az első papír nélküli cikkem.

Amikor kedves férjem az egyetemen megmutatta az internetet – magyar nyelvű oldalak még akkor sem igen voltak –, elvesztem benne fél napra. 2000-ben lett otthon net, este 6-tól és hétvégén használtuk, napközben nem szabadott felmenni, mert minden perc iszonyú drága volt. 17.50-től már számoltam a perceket a startig.

vissza a lap tetejére

24. hétfő

Vannak a világmindenségnek megfejthetetlen titkai. Például az, hogy míg régebben tudtam olyan fasírtot csinálni, amelyik könnyű, puha, szellős volt, és beleharapva diszkrét paprikás levet eresztett, mostanában csak kemény, nehéz, száraz durungokat tudok sütni fasírt gyanánt. És azt is minimum meglepőnek találom, hogy pár hete bedobtam a hűtőszekrénybe két lime-ot, és tegnapra, amikor elővettem őket, mind a kettőből közönséges citrom lett.

vissza a lap tetejére

25. kedd

Este, reggel.

Járt nálunk tegnap a nyugdíjas doktor bácsi, aki még anyósom háziorvosa volt. Kitapogatván az összerándult izomcsomókat kedves férjem derekán, azt mondta, idegbecsípődés ez, péntekig javulnia kell, felírt gyógyszereket.

Jönnek a gyerekek a napokban mint felmentő sereg, én pedig szolid lépéseket teszek majd színházi irányba.

Még azt akartam bejegyezni, hogy tájékozódván a Bächer Iván publicisztikájának históriájáról, arra jutottunk, hogy most már igazán és véglegesen lemondhatjuk a Népszabadság-előfizetésünket.

vissza a lap tetejére

26. szerda

Ha majd az emberek az Auchan parkolójában úgy fognak megállni a kocsijukkal, hogy a három felfestett helyre három felfestett autó be is fér, nem csak kettő vagy egy, akkor lesz jó ország ez a mi országunk. De lehet, hogy azt én már nem érem meg.

vissza a lap tetejére

27. csütörtök

Értékes komment érkezett a nagyrécsei rántott csirke tárgyában. (Ahányszor csak ott jártunk gyerekkoromban, mindig kitört a baromfiudvarban a rántottcsirkevész.) A hír szerint Klári annak idején érdekes jelenségre figyelt fel: a rántott csirke maradványairól meg lehet állapítani, hogy a vendéglátók ették-e vagy mi, a pesti rokonok. Mert a mi csontjainkon mindig több maradt rajta, mint a háziakéin.

Klári egyébként meghalt sajnos, elég fiatalon, még a kilencvenes évek közepén. Jancsi pedig alkoholbetegek intézményében él már jó néhány éve, meg szoktuk látogatni őt, amikor Zalaegerszegre megyünk színházba. Nemrégiben nagy sikert aratott a rehabilitációs intézetek országos Ki mit tud?-ján. Második helyezést ért el, kupát, oklevelet és jutalomcsomagot nyert Robert Burns A jó sör, ó című versének előadásával. Ennek a műsorszámnak bizonyosan megvolt a bukéja :-)

vissza a lap tetejére

28. péntek

(Elromlott a mobil net pucukája, nem világít, nem működik, ez gondként jelentkezik. Pillanatnyilag a Vén Duna cukrászdában ülök és szerkesztek, ez az egyetlen wifis hely a faluban, de hát nem ehetek itt egész nap krémest.) (Pláne hogy közben kiderült, el kell menni Pestre a jótállásért ahhoz, hogy Vácon kicseréljék a pucukát. Pedig lefogadnám, hogy minden benne van a számítógépükben, amit abból a papírból ki akarnak olvasni. De ha ma még normalizálódnak az állapotok, akkor majd írok.)

Fekete Ernővel találkoztam tegnap, öt év után. Még júniusban szerettem volna ezt az interjút, a New York-i Ivanov-turné után, ámde – nagyon egészségesen egyébként – csak évadnyitó után lehetett vele összehozni a randevút Pesten. Jó volt, bár abba a szokásosnak mondható hibámba estem, hogy ezernyi dolgot megkérdeztem (csupa szakmait persze, visszamenve mindenfelé a színészi múltjába és jelenébe), ami túl aprólékos vagy túl perifériális vagy túlságosan nem publikus ahhoz, hogy leközöljük, mindazonáltal engem érdekelt. Ez rendben is volna, ám ilyenkor mindig felmerül, hogy jó, jó, de mit írjak a cikkbe?

vissza a lap tetejére

29. szombat

Mai:

Felhőfi Kiss László Miért pont szerdán című színdarabjában mondja az igazgatóhelyettes:

KÖSZÖNÖM, HOGY SAJNOS MAJDNEM SIKERÜLT TELJES LÉTSZÁMBAN MEGJELENNI EZEN A MI KIS ÜNNEPSÉGÜNKÖN. BÁR LÁTOM, HOGY A JELENLÉT MÉG HIÁNYOS, ENGEDJÉTEK MEG, HOGY SZÍVBŐL KÖSZÖNTSELEK EZT AZ OKTATÓI KOSZORÚT. EGY ÚJABB ÚJ TANESZTENDŐT KEZDÜNK MOST EL, S GONDOLOM, MONDANOM SEM KELL, HOGY EZ EGY ÚJ KEZDET, EGY ÚJ ÉV, EGY ÚJ LEHETŐSÉG EGYBEN MINDANNYIUNKNAK, BELEÉRTVE BENNETEKET IS, DE BÍZVA ÁLLHATUNK A JÖVŐ ELŐTT, HISZEN AZ ALAPOKAT MÁR JÓ MÉLYRE LERAKTUK. TUDOM, HOGY TUDJÁTOK, HOGY CSAK MAGUNKRA, A TÖRETLEN ELHATÁROZOTTSÁGUNKRA SZÁMÍTHATUNK, S EGYMÁST KELL ÖSZTÖNÖZNÜNK, HA MÁST EZ NEM IS INDOKOLJA. ÉN ÉRZEM, HOGY MEG FOGUNK BIRKÓZNI A KIHÍVÁSOKNAK, MERT KIHÍVÁSOK LESZNEK SZÉP SZÁMMAL, EZ BENNE VAN A LEVEGŐBEN, ÉS ÉRZI MINDENKI.

Ebben benne van minden, a Kicsengetéstől Mohácsiig.

vissza a lap tetejére

30. vasárnap

Nyíregyházán, a Vidor fesztiválon víkendezek, az eső lógó lába alatt. A drága jó titkársági lányok a színészházban helyeztek el, hibátlan érzékkel, megkímélve engem attól, hogy éjjel (vagy nappal) taxiznom kelljen Sóstóról a színházba.

Délután egyrészt elvegyültem a fesztiváli sokadalomban a főtéren és környékén, másrészt beosontam a katonások elhúzódó A hős és a csokoládékatona-próbájára. (Zaklatott kiáltások a hangos pult felé: De miért van az, hogy a tuba túl halk, a trombita meg túl hangos?!) Megnéztem később az első felvonást, amelyen még kissé hűvös volt a közönség. (Pedig Kocsis Gergő milyen édes, amikor egyedül marad és keresi a veszélyt!) Azután mint száguldó riporter, kiszaladtam a szabadtéri koncertre, ahol az Oláh Gipsy Allstars zenélt. (Minden jónak véget ér egyszer! – mondta a mikrofonba az együttes vezetője az utolsó szám előtt.) A Csokikati harmadik felvonására visszatértem a színházba, így nem maradtam le a felvonás eleji kedvenc Haumann – Nagy Ervin – Kocsis Gergő tercettemről. (Haumann egyébként is olyan ott a kályhánál a pipájával, hogy meg kellene babusgatni. Őt már tapssal fogadta a második felvonásban a bemelegedő publikum.)

A csúszásból kifolyólag ˝ 11 tájban kezdődött el a Szkéné-Picaro Tizennégy karátos autója. Éjfélkor, a szünetben dezertáltam, mivel Tamási Zoltánon kívül szinte semmi nem tetszett nekem az előadásból.

Tessék megértően fogadni a szűkszavúságomat, kultúra.hu-s beszámolóra tartogatok.

 

31. hétfő

(King Vidor)

Jancsiról, még egy fejezet:

 Életmentő kitüntetés

 MTI – 1988., szeptember 2., péntek. – Életmentő emlékéremmel tüntették ki H. Jánost pénteken Zalaegerszegen. A férfi július 23-án délután Nagyrécsén lakása felé tartott feleségével. Nem messze tőlük T. Ákos nagykanizsai fiatalember motorkerékpárjával egy kanyarban kisodródott és a Bakónaki patakba zuhant, a motor pedig ráesett, majd kigyulladt. H. János azonnal a balesetet szenvedőhöz rohant, s erejét megfeszítve sikerült az égő ruházatú fuldoklót a partra emelnie. Miközben eloltotta a lángokat és eltávolította a sérült fejéről a már olvadó bukósisakot, felesége segélykérő telefonon értesítette a mentőket. A szerencsétlen fiút előbb a nagykanizsai kórházba, onnan pedig a pécsi Honvéd Kórházba szállították. Életét azonban nem tudták megmenteni; másnap belehalt égés sérüléseibe.

H. János, aki a mentés alatt saját életét veszélyeztetve nyújtott segítséget, hiszen a tűz robbanást is okozhatott volna, Ú. Sándortól, a Zala Megyei Tanács elnökétől vette át a Minisztertanács által adományozott kitüntetést.  

 

 

vissza a lap tetejére

vissza a napló oldalra

Stuber Andrea honlapja

vissza a főoldalra